23. Érkezés

Kerek húsz óra utazás után megkönnyebbülve tapasztalhattam, hogy Haru várt rám.
- Szia Way hercegnő!
- Én is örülök, hogy látlak Haru. - öleltem meg a vietnám barátomat.
- Már régen láttalak... de nem nőttél. - csipkelődött.
- Te sem lettél híres.
- Jogos. A húgom már vár rád és a szüleim is.
- Köszönöm, hogy itt lehetek. - mosolyogtam rá, majd elengedtem.
- Meg ismerheted a családom végre és ők is téged és nem csak skypon keresztül.
- Igen én is várom, de nem szeretnék a terhetekre lenni, csak most elkellet jönnöm...
- Tesód?
- Nem...
- Fiú?
- Igen.
- Megverjem hercegnő?
- Ne Haru... csak szerezz nekem Wc-t. - ahogy kimondtam nevetni kezdet, pedig én ezt komolyan gondoltam.
- Oké... - fojtotta vissza a nevetést. - Keresünk egy Wc neked. - mondta vigyorogva és megfogta a csomagom kétharmad részét. Elindultunk és varázsolt, mivel a Wc felé vezetett.
- Imádlak. - tettem le a cuccom és megindultam az illemhelyiség felé, mikor kijöttem egy lánnyal beszélgetett.
- Way, bemutatom neked Nono-t.  Nono ő a cserediák programból a házigazdám Way.
- Szia örülök, nem gyakori nálunk az európai vendég. - mosolygott Nono.
- Én is örvendek Nono.- mosolyogtam a lányra.
- Akkor nem jössz holnap bulizni vagy ő is jön? - kérdezte a húzott szemű leányzó.
- Még nem döntöttük el. - mosolygott rám Haru.
- Oh... hát akkor szia Way... és légy jó Haru. - nyomot puszit a fiú arcára.
- Kedves lány. - jegyeztem meg.
- Az... Mehetünk? - valahogy a hangsúlyából nem az egyetértés érződött, így bólintottam így elindulhattunk a Haru rezidenciára.

22. Jég szív

Másnap fekete holmiba mentem iskolába. A hajam hagytam rá omolni a hátamra, felvettem egy sötét szemüveget. Nem volt kedvem a mai naphoz, a héthez, a pillanathoz, az órákhoz, a perchez.... az élethez.
Nem akartam találkozni vele... nem akartam beszélni senkivel.... egyszerűen a magányba akartam fordulni, csak a saját, bár labilis lelki világomba, de erre nem volt lehetőség.
- Szia. - állt meg az egyetem folyósólyán előttem Caleb.
- Szia.
- Tényleg nem akarsz látni? - kérdezte... hát ennyire nem voltam világos.
- Tényleg.
- Miért nem hiszek neked? - válaszul vállat vontam. - Hm.... nem értelek téged.
- Mások se.
- Miért vagy itt ha menekülnél? Nem számítottál rá, hogy lesz egy srác, aki beléd szeret?
- Nem.
- Ismét bőbeszédű vagy, mint az elején... de akkor is felolvasztottam a jég szívedet.
- Nem voltam tegnap elég világos? - tettem fel egy közömbös kérdést.
- De, de nem fogom ennyiben hagyni, ezt te is jól tudod.- nem válaszoltam, egyszerűen csak kikerültem és mentem órára.
Óra után Zoe jött oda hozzám és a vöröske. Láttam, hogy most beszélgetés lesz, de nem akartam velük se beszélni... még Zoe-val sem, de ő kezdte a mondandóját.
- Szia Wayra.  Nem értünk téged. Mi történt? Caleb miért ilyen? És te?
- Sziasztok!  pillantottam a vörösre. - Kérdezd őt. Nem válaszolom.
- Mi van? Hagytad, hogy ágyba vigyen? - kérdezte, az a nő...
- Nem mindegy neked? - kérdéssel feleltem. Zoe a földre pillantott majd rám.
- Bele szerettél igaz? - a legrosszabb kérdés, ami ma érinthetett, de feleltem.
- Jég szívem van. Sosem szeretek.
- Kit akarsz becsapni? Engem, őt vagy magadat?
- Mindenkit. - válaszoltam őszintén.
- De ne aggódj. Hajnalba elutazom, így nem fogok útba lenni senkinek. - néztem ismét a vörös ciklonra.
- Úgy is félre löknélek. - bizonygatott.
- Jó. Most megyek. Sziasztok! - sétáltam el a két lány elől, majd azon kezdtem el gondolkozni, hogy hova is utazzak.... Eszembe jutott, az utolsó esélyem... Haru a Vietnam csere diák.
Alig vártam, hogy az óráknak vége legyen és beszélhessek Kristinnel, hogy elutazom és meg látogatom Harut és a családját. Óra közi szüneteimben írtam is Harunak, aki picivel később válaszolt is, hogy szívesen látnak és várják az érkezésem írjam meg melyikkel érkezem.
- Szia, szeretnék beszélni veled! - száguldottam a konyhába.
- Szia édesem. Mond csak. - mondta egy mosoly kíséretében.
- Holnap szeretnék elutazni Vietnámba.
- Mit? - kerekedtek el a szemei, a pupillái háromszorosára nőttek és az arc színe fehérebb lett.
- Haru-hoz egy cserediákhoz.
- Jól van. Ha ezt szeretnéd.
- Igen.
- Akkor nézünk egy járatot.
New York és Hanoi közt 20 óra az út.... lehet fel kell töltenem reggel a  a gépem.
Kristennel neki álltunk be pakolni.
- Tényleg menni akarsz? - kérdezte.
- Igen. Szerintem most jót fog tenni nekem.
- Wayrusom... hiányzol majd.
- Te is nekem. - öleltük megy egymást.
- Nem köszönsz el tőle? - kérdezte utalva Caleb-re.
- Nem.  

21. Bolond

- De... szeretlek.
- Sose foglak megérteni Wayra...
- Én sem magamat. - mondtam majd a földet kezdtem el bámulni. Hozzá ért a kezével az arcomhoz és felemelte a fejem, hogy a tekintetemet rá szegezzem. Mélyen a szemembe nézett, mintha a lelkembe szeretne olvasni. Lehunytam egy pillanatra a szemhéjam. - Menj el. - mondtam ki határozottan.
- Mi? - éreztem a meglepetséget a hangjában.
- Menj el. Felejtsd el... pillanatnyi elme zavar. Ezzel a gyilkosokat is felmentik. - magyaráztam.
- Most azt akarod, hogy csináljak úgy mintha meg sem történt volna? - vont kérdőre.
- Pontosan.
- De hát ez nekem nem fog menni... fog már fel, hogy nem tudok csak barátként tekinteni rád... az első perctől kezdve beléd estem, mint festő a festékes vödörbe.
- Igen, mivel útban voltam. - tartottam még mindig csukva a szemem, nagy levegőt vettem, felnyitottam elnehezedő szempilláim, majd a szemébe néztem.
- Sajnálom Caleb, de vagy te mész el vagy én. Nem lehetek a barátod sem ez tisztán látszik.
- És hova akarsz még is menni?
- Látod.... elküldesz. - mondtam cinikus mosollyal.
- Igen, mert én mindig várni fogok rád, hogy vissza gyere, de te nem biztos. - Igaza volt.... és ez fájt.
- Kérlek... tudod hol az ajtó. - mondtam. Oda léptem az ablakomhoz és kinéztem rajta, megvártam ameddig egyedül maradtam a szobába. Sírni kezdtem, elfogott a pánik... nem értettem mi történt velem... nem értettem, hogy lehettem ennyire szívtelen és gonosz, de a legrosszabb, még is hogyan csókolhattam meg pont őt.... Őt, akiért alapból hevesebben vert a szívem. - Bolond vagy Wayra... egyre bolondabb leszel.- állapítottam meg magamról a valós igazságot.
- Édesem... - lépett be Kristen a nyitott szoba ajtón... azt láthatta, ahogy a könnyeim végig szaladnak az arcomon, majd a földön lévő sós tengerbe hullanak. - Mi történt?
- Bolond vagyok...
- Wayra... kicsim... - szólt a nyugtató hangján majd megölelt, oda kuporodva mellém. Bátorságot gyűjtöttem majd ontani kezdtem a szót, mint egy robbanni készülő vulkán.
- Idióta vagyok! Az első pillanattól tudom, hogy Caleb egy különleges fiú.. figyel rám. De most volt lehetőség és én elcsesztem, csak azért mert félek. Félek attól, hogy mi van, ha kilép az életemből, úgy mint anya és apa. Úgy mint Rob.... mi van ha elmegy... ha itt hagy.... így inkább én küldtem el... Érted?  Tiszta bolond vagyok.
- És akkor mit érzel Caleb iránt?
- Nem tudom. - ráztam meg a fejem és töröltem meg az arcom, majd próbáltam egyenletesen venni a levegőt. - Tudod az a baj.. hogy félek és nem akarok csalódni és azt sem szeretném ha bennem csalódnának és nagyon kiszúrnék Zoe-val is.
- Akkor mi legyen most?
- Kerülni fogom Calebet. - válaszoltam már határozottan.
- Jaj te lány.... - ölelt meg szorosabban. Ez az ölelés most jól eset.
- Bolond vagyok Kristen.... nagyon bolond.

20. De...

- Csak egy egyszerű ölelést. - mondta lesütött szemmel. Kicsit várt majd rám nézett. - Mondhatok valamit?
- Igen persze. - feleltem mosolyogva.
- Megkedveltelek. - mondta és közben végig az arcomat fürkészte, egészen pontosan a szememben próbált válaszra lelni, de én csak az arcomon kicsapódó pírt éreztem, ami szépen lassan elöntötte a testem. Próbáltam úrrá lenni ezen az érzésen, de lehetetlennek bizonyult. Ösztönből cselekedtem és megcsókoltam. Az ajkamat övéhez tapasztottam, majd elkezdődött az ajkaink közös keringője. Finom volt a csókja, lágy, érzéki, de még is tüzes.
- Én is. - mondtam miután a közös csomó pontunk szét vált.
- Wayra... el sem tudom mondani, hogy mennyire örülök ennek a mondatodnak. - mondta, majd megölelt, ekkor érkezett meg Kristen.
- Szia...sztok! Remélem nem zavartam meg semmit. - mondta kicsit bizonytalanul a nagynénim.
- Nem.  - vágtuk rá egyszerre... persze ez így nem volt túl meggyőző.
- Rendben. Én kipakolok a konyhába. - mondta, azzal magunkra hagyott a folyosón.
- Most mi lesz? - nézett rám Caleb.
- Mi legyen?
- Mit szeretnél?
- És te?
- Téged. - mondta.
- Én pedig téged. - mosolyodtam el, majd megpusziltam.
- Felmegyünk?
- Menjünk. - egyeztem bele, majd elindultunk a szobám irányába, mikor beléptünk az ajtómon becsukta azt, majd felém fordult.
- Tudod Wayra, az első pillanattól kezdve tetszel nekem. Te vagy az egyetlen lány, aki fontos nekem... akit szeretek, akit képes vagyok szeretni. - nézett a szemeimbe.
- Caleb....
- Igen?
- Fogd be! - oda léptem és megcsókoltam. Ajkaink ismét kusza játszmába kezdtek. A szívverésem egyre csak fokozódott és a vágyakozásom egyre nőtt.
-Szeretlek. - mondta, mikor ajkaink búcsút vettek egymástól.
- Én is szeretlek.
- De?
- Nem mondtam...
- De így érzed... van egy de... igaz? - kérdezte.
- Igen. De nem akarlak megbántani.... nem szeretnék fájdalmat okozni neked és Zoe-nak.
- És akkor most mi lesz?
- Nem tudom Caleb. Félek és tudom hogy nem lehetek veled. De...
- De? Még is mi az a de?
- De... szeretlek.

19. Egy ölelés

Haza mentem Calebtől, szerencsére nem volt otthon Kristen és így nyugodtan rendbe tehettem magam. Egyetem sem volt, vagyis volt, de nekem nem volt órám, így nyugodt szívvel fürödhetem meg, szedhettem rendbe magam és a gondolataimat, amik minden fele cikáztak. Elmélyülve a gondolat világomban, az gátolt meg, hogy csengettek. Lementem az emeletről és ajtót nyitottam.
- Szia! Örülök, hogy látlak. - lökte beljebb az ajtót és be is lépet az előtérbe.
- Szia.- ennyi jött ki a torkomon.
- Hogy vagy? - kérdezte, mintha mi sem történt volna.
- Szerinted?- néztem rá.
 - Nem tudom. Sosem mondtad el mit gondolsz... azért jöttem, hogy megkérdezzem és bocsánatot kérjek. - mondta olyan őszinte kék szempárral, aminek hittem is volna, ha nem ismerném a testvérem.
- Elkéstél, de megbocsájtok. A testvérem vagy... de most hívnom kell a rendőrséget.
- Másodszorra is rács mögé dugnál?
- Ha másképp nem tanulsz... - mondtam lesütött szemekkel. Tudom, hogy miattam került börtönbe, mert én elmondtam az igazat, és azt is tudom, hogy védenem kellene, mert a testvérem.... de egy gyilkos.
- Tudod... jó húgocska vagy.. és voltál.
- Akkor miért tetted? Miért ölted meg a sofőrt? -néztem a tenger kék szempárba, nem tudom mi volt pontosan bennük, ahogy az én gondolataim cikáztak, úgy cikáztak az övéi is. Benne volt a harag, a düh, a kegyetlenség, a szomorúság és valahol mélyen a válasz is, de azt már nem láttam a szemeiben.
- Bosszúból, elkapott az indulat.
- Honnan tudod, hogy azt az autóst ölted meg?
- Erre nem válaszolhatok. Még nem. De hívd a rendőrséget.... - kapta el a tekintetét és a telefonra vetette a szemét, meglepő, hogy milyen gyorsan meglátta, hogy hol van.
- Komolyan Rob, miért jöttél?
- Hogy bocsánatot kérjek és megnézzem, hogy jól vagy-e. - mondta nyugodt egyszerűséggel a hangjában.
- Nem hiszem, hogy csak ennyi lenne. Menj el! - mondtam a bátyámnak.
- És a rendőrség?
- Csak menj el. - tudtam, ha egyszer megtalálták most is megfogják.
- Meg fogsz látogatni? - kérdezte.
- Meg. - mondtam, válaszul felállt és elindult az ajtó irányába. Én megállítottam és megöleltem. - Össze törted a szívem tesó és nem csak a gépemet. - mondtam. Kis idő múlva elengedtem a karjaim fogságából.
- Way, te túl jó vagy... nem csak hozzám.... hanem az egész világhoz. - nyomot egy puszit a homlokomra, majd kisétált a fehér ajtón, ami becsukódott mögötte...az életemben másodszorra csinálta meg ezt velem.

- Caleb, ide tudnál jönni?- szóltam bele a telefonomba, a vonal másik végéről érkezett egy hang, hogy öt perc és itt lesz. Kristen még nem volt itthon, nekem pedig valakivel meg kell osztanom az eseményeket. Valakinek ki kell nyitnom a szívem ezen részét, és Caleb-ben bízok a legjobban.
Ígéretéhez mérten itt is volt.
- Mi történt, minden rendben? - kérdezte abban a pillanatban, mikor ajtót nyitottam neki.
- Igen... csak Robert itt járt és szükségem volt egy ölelésre. - vallódtam be női gyengeségem jelét, erre ő szó nélkül megölelt.
- Hercegnő... de nem bántott, ugye?
- Nem. Csak megint kisétált az életemből.
- Wayra, ígérd meg, hogy nem sírsz senki miatt....
- Miért? - néztem fel rá, mikor elengedtük egymást.
- Mert senki nem érdemli meg, hogy egyetlen egy könnycseppet ejts érte.
- Nem ígérem ezt meg neked...
- Miért?
- Mert bárki megérdemli a könny cseppjeim....
- Jó... csak miattam ne sírj soha. Jó?- nézett mélyen a szemembe, közben a válaszom kereste.
- Jó.
- Wayra, mond csak....
- Igen?- néztem rá.
- Mit jelentet neked ez az ölelés?
- Mint a többi....
- Vagyis?- tudakolta a pontos választ, amit én magam sem tudok.
- Biztonságot. - mondtam rövid ideig tartó gondolkodás után.- És neked?
- Csak egy egyszerű ölelést. - mondta lesütött szemmel.

18.Ébredés

- Neked is.  Mi történt? - ültem fel az ágyon, majd a fejemhez kaptam, ami tényleg fájt.
- Fáj a fejem. - jelentettem ki, majd kinyitottam a szemem, szerencsére csak egy rémálom volt...Remélem.

- Jó reggelt csipke Rózsika! - mondta széles mosollyal Caleb... ezt nem teljesen értem...
- Másnapos vagy.
- Az hogy lehet?
- Úgy, hogy igazad volt, tényleg nem bírod a piát, pontosabban a sok piát nem. - mondta csipkelődés kép.
- Mennyit ittam?
- Amit mások mondtak és amiről tudok, olyan 12-13 pohár pezsgőt.
- Ohh....- mondtam csalódottan, miközben Caleb oda nyújtott nekem egy pohár vizet... ez talán nem égeti majd a torkom.
- Nyugi, Kristen nem tudja. - most tudatosult bennem, hogy megint Caleb szobájába vagyok. Ezek szerint itt aludtam vagy ide hozott... nem túl tiszta a kép.
- Pontosan mi történt? Kaphatok részletes felvilágosítást? - kérdeztem kérően.
- Hát, össze estél, majd felsegítettelek és elhoztalak hozzánk, egy kicsit felébredtél, így rá tudtalak venni, hogy ne a ruhádba aludj, hanem az egyik pólómban legalább... aztán  elaludtál és most keltél fel.
- Szóval nem csináltam semmi égőt? - néztem rá, láttam, hogy elpirul.
- Nem. - mondta némi habozás után.
- Miért haboztál?
- Nem csináltál semmi gáz dolgot, csak megcsókoltál, mikor magadhoz tértél és azt mondtad, hogy " veled" .
- Ohh.... őő sajnálom. - jöttem én is zavarba.
- Nem gond... legalább tudom, hogy hogy csókolsz részegen. - vette tréfásra, de én megakartam kérdezni, hogy hogy.... nem mertem. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen, hogy sikerül berúgom, róla álmodok és meg csókolom a kísérőmet? Na jó az utóbbi nem lenne annyira gáz, ha viszonozná a nem létező érzéseim.
- Oké. Szerintem felöltözök és haza megyek. - mondtam, mikor össze szedtem a gondoltaimat.
- Rendben. Ne aggódj nem mondom el senkinek, hogy megcsókoltál. - hozta fel ismét a smaci ügyet.
- Köszi. - mondtam egy kényszer mosollyal az arcomon. Bár megtudhatnám, hogy vissza csókolt-e és hogy, ha most megcsókolnám mi történne.
De ez igazából engem nem is érdekel, hisz mi csak barátok vagyunk. Kellett nekem felébredni, most még jobban fáj a fejem.

17. Szemét!

- Fáj a fejem. - jelentettem ki, mikor valaki befogta a szám. Rettentően megijedtem.
- Rendben van. Én vagyok. Rendben, biztonságban vagy. - ezt a hangot ismerem, riadtan felkeltem, erőt vettem magamon és kiszabadultam a kezei közül majd rá meredtem.
- Mit akarsz?- ekkor vettem észre, hogy a hajam az arcomba lóg, közben fel volt tűzve. A ruhám lekerült rólam, csak egy melltartó és bugyi van rajtam.
- Miért vallódtál ellenem? - kérdezte, miközben végig mért. Összébb húztam magam.
- Nem tettem semmit. Én igazat mondok. - védekeztem.
- Igen?  Akkor közlöm, hogy kár volt. Meg sem látogattál. Tudod, hogy ennek mi lesz a következménye? - emelte fel a hangját, de nem kiabált.
- Nem volt rá gyomrom.
- Le inni magad van? - nézett rám undorral.
- Legalább nem ölök. - dobtam neki oda, elvégre nekem van jogom irtózni tőle.
- Vigyázz húgi, a börtönbe kiképeztek.
- Téged még anyánk hasába képeztek ki, mivel mindig egy tapló voltál. - mondtam, kár volt, már tudom. Megnyalta az alsó ajkát.
- Hupsz.... megríkattál.
- Szemét!
- Jobbat nem tudsz? - mondta cinikusan. Ha tudná, mit gondolok róla, ha tudná, hogy mennyire utálom... de még is a testvérem és el kell fogadnom, meg kell tennem érte mindent. Mindent! De már annak is vannak határai.
- Nem is akarok.- mondtam egyszerűen.
- Látod, ez a baj veled.... túl hamar feladod, nincs célod, nincs terved.... de nekem van... pláne most... és veled. - mondta valami érccel a hangjában, amitől kirázott a hideg, nem tudom mire készül. Ezt az oldalát nem ismerem.  Mit tettek vele a börtönben? Még is ezt mire véljem? Mi lett a bátyámból egy beteg állat? Egy szemét dög? Mi lett belőle? Hova veszett  el az ember?
Nem kellett sokat várnom, hogy kiderüljön. Oda húzott magához, azt gondoltam meg bánta, amit tett és meg akar ölelni, de nem... Erőtlen voltam, fájt a fejem és nem voltam még teljesen józan, amit ő kihasznált... mocskosul szemét módon kihasznált.
Levette a ruháim maradék részét, majd lefogott, elfektetett a kövön. Most döbbentem rá, hogy egy mosdóban vagyunk.
- Ne.... - kértem. Hiába.
- Ha ordítani mersz, meg is öllek. - vágta hozzám, majd lefogta a karom, hogy ne tudjak mozogni. Hiába próbáltam ellenállni, nem érdekelte a dolog. Hiába sikerült gyomor szájon rúgni, nem érzékelte... mivel egy érzéketlen pöcs lett.
- Kérlek!- sírtam el magam.
- Sajnálom Way... de tudnod kell, hogy nem vagy a húgom. - csókolt meg. A csókjától elfogott a rosszul lét, undort éreztem. Olyan hatalmas undort, amit még soha.   Mi az hogy nem vagyok a húga? Még is akkor ki vagyok? Miért most mondanám el? Miért vannak közös emlékeink és képeink? Ha nem ő a bátyám akkor egy idegen? De a legfontosabb, ha nem a testvérem akkor már joga van megerőszakolni?

16. Buborék a torkomban

Elindultunk a bálba, ahova Caleb kíséretében érkeztem. Az emberek első reakciója a megdöbbenés, amit a "hűha" vagy "váó" követett, esetleg ehhez hasonlók... oké jó pasi de nem ennyire.
- Mindenki téged néz. - mondta Caleb nekem, miután elhagytuk a bejáratott. Először megijedtem, de nem az emberek nézése miatt, csak úgy éreztem, hogy ő is itt van, de ez lehetetlen... Remélem.
- Nem, minket néznek. - mondta mosolyogva.
- Minden bizonnyal, azt gondolják, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb fiúja.
- Caleb, mi tudjuk, hogy a legszerencsétlenebb vagy.- erre nem válaszolt csak mosolygott. Oda lépett hozzánk Zoe, egy számomra majdnem tök idegen fiú oldalán.
- Sziasztok!- csilingelt  a megszokott hangján. A fiú is egy köszönéssel illetett minket.
- Heló! - vetettük oda körül belül egyszerre Caleb-bel.
- Micsoda összhang.- gúnyolódott a srác.
- Igen. Elég nehéz volt be idomítani. - vicceltem Caleb-re nézve, amin csak a vicc alanyom nem mosolygott.
- Köszi...
- Nagyon szép vagy Wayra! - mondta Zoe.
- Köszönöm, te is jól nézel ki nagyon.
- Hát elbújhat itt bárki melletted. - kontrázott Zoe.
- Ugyan, hiszen gyönyörű vagy. - mondtam egy mosollyal kísérve.
- Köszönöm. - mosolygott vissza, a fiúk elmentek valami italt hozni nekünk, amit mondtam, hogy nem kellene, mivel nem bírom jól az alkoholt, de persze senki nem hitt nekem.  - Együtt vagy akkor most Calebbel?
- Nem. Csak együtt jöttünk, mivel náluk voltam... miatta.
- Ohh... - sajnálom. Nem tudtam, hogy ennyire megviselt.
- Semmi baj, már jól vagyok. - remélem, tettem hozzá magamban.
- Oké. - ahogy kimondta, a fiúk vissza tértek az italunkkal.
- Ohh... milyen bunkó vagyok még be sem mutatkoztam. Adam   Jonson. - mondta Zoe partnere.
- Örvendek Adam én Wayra Cambel vagyok. - fogtunk kezet.
- Íme az italod. - nyújtotta oda nekem Caleb.
- Köszi, nem kellett volna, de tényleg nem. - mondtam mosolyogva. 
Még egy keveset beszélgettünk, mikor hozzánk csapódott Tom, egy aktuális lánnyal és láttuk elsuhanni Sam-et.
- Táncolunk? - kért fel Caleb.
- Igen. - mondtam a maradék pezsgőt lehúzva. Ez után felmentünk a tánc parkettre majd táncolni kezdtünk. A következő három számra, együtt lépegettünk, mikor lekértek tőle. Közben 3 vagy 4 pezsgőt megittam és éreztem már, hogy a fejembe kezd szállni a sok buborék. Perzselt a torkom, zsongott a fejem.
- Iszol még? - kérdezte a jelenlegi tánc partnerem.
- Aha. Ja. - mondtam határozottan, bár már forgott velem a világ és nem a forgás miatt. Hozott egy pohár italt, ami igazán gyorsan lefolyt a torkomon, de közben égette is azt.  Már nem igazán voltam önmagamnál és a tudatomnál sem.
- Akarsz smárolni? - kérdezte.
- Veled?
- Igen.
- Nem.
- Akkor kivel akarsz? - kérdezett újra.
- Vele. - mutattam valahol a tömegbe és otthagytam, hogy hova mentem utána és mi történt arra már nem emlékszem, de egy kar erősen és féltőn felsegített, majd magával cippelt. Ez után teljes sötétség.

15. Kedvenc áradat

A jól eső áztatás után megcsináltam a hajam és a sminkem, nem volt kedvem még felvenni az estélyi ruhát, így elindultam megkeresni Calebet.
- Szia Caca. - mosolyogtam rá a fekete-fehér ebre, amit egy ugatással viszonzott, majd egy puszival jutalmazott.
- Végeztél? - nézett rám a házigazda.
- Igen.
- Oké. De ugye nem így jössz? - ráncolta a szemöldökét, ez a szokása eddig nekem fel sem tűnt.
- Gondolkozok még rajta, hogy törülközőbe vagy ebbe. - válaszoltam tréfásan.
- Akkor törölköző. - mosolygott.
- Ne reménykedj.
- Éhes vagy?- nézet rám.
- Igen. - vallódtam be, majd leültettet és közösen vacsoráztunk. Eddig azt sem vettem észre, hogy milyen szépek a szemei, és hogy, ha elgondolkozik az arca megfeszül, a jobb szemöldökét pedig mindig magasabbra húzza fel, mint a másikat. Spagettit készített, ami az egyik kedvencem. - Finom lett. - dicsértem meg a főszakácsot.
- Köszönöm, a kedvencemet csak el tudom készíteni. - mondta diadalmas mosollyal az arcán, ami rögtön meg lepett, hogy egy a kedvencünk. - Fél óra elég hogy kaja után elkészülj? - kérdezte két falat között.
- Igen. Elvileg elég lesz.
- Rendben. - folytattuk az evést.
Mikor végeztünk a szent vacsora elfogyasztásával, megkérdezte, hogy nem baj, ha bekapcsolja a magnót. Mondtam nem, csak nyugodtan. Elindult a zene, nézek rá döbbentem.
- Ez a kedvenc számom. - közli velem, milyen meglepő... vagy szinte már félelmetes, hiszen nekem is. Nem buktatom le magam, így csak elmosolyodok. - Te milyen zenéket hallgatsz?
- Ezek szerint hasonlókat, mint te.
- Komolyan?
- Igen, nekem is sláger listás ez a szám. - adtam választ a kérdésére mosolyogva. Közben rá jöttem, hogy egyre inkább én vagyok. A régi mosolygós én.  Az igazi mosollyal és érzelmes gondolatokkal, tettekkel rendelkező Cambel lány.
- Egyéb kedvencek?
- Mire vagy kíváncsi? - adtam be a derekam.
- Kedvenc kaja? Zene? Tánc? Film? Ital?
- Hűha.... kedvenc kaja, a spagetti, zene pontosan ez a szám, tánc.. hm... a tangó. Film pedig... Hachiko, ital a whisky. Neked?
- Azt a mindenit... csak a film nem stimmel...
- Hűha. - lepődök meg... micsoda kedvenc áradat. - Mi a kedvenc filmed?
- A nagy smindli.
- Nem láttam még.
- Majd megnézzük akkor. - mondta, amibe beleegyeztem, majd mindketten elmentünk készülni. Természetesen ő hamarább végzett.
- Így jó leszek? - álltam meg előtte.
- Tökéltes. - mondta, miután alaposan végignézett rajtam, amit természetesen a lábamnál kezdett. - És én?
-  Igen, egész jó vagy. - mondtam viccel a hangomban.

14. Ne szólj szám, nem fáj fejem

- Wayra... - lágyult el és megölelt. Ez az ölelés jobb volt, mint az előző. Talán mivel most ismét én szorulok pátyolgatásra. Talán mivel az én lelkem a zavaros. Bennem kavarognak az érzések és talán, mert most döbbentem rá. Kis idő múlva eleresztett, megtöröltem az arcom, majd beszédre nyitottam az ajkam.
- Köszönöm Caleb. De én ma nem akarok bemenni...
- Mi történt?
- Írt a bátyám.
- Igen?
- Ide jön. Valószínűleg meg szökött a börtönből... - erre eltorzult az arca a döbbenettől.
- Tessék?
- Igen. Félek. Nem tudom, mire készül...
- Tudja, hogy hol lakik a nénikéd?
- Nem tudom. Sosem kérdeztem. Nem akarom, hogy ide jöjjön. Félek tőle. - vallottam be Caleb-nek.
- Most haza megyünk jó? Szólok Kristen-nek, hogy nálunk vagy, rendben?
- Ne! Ne szólj neki. - mondtam, ő megölelt, majd annyit mondott, hogy rendben. Elvitt hozzájuk, a nagypapája nem volt otthon, így csak Caca-vel találkoztam, a collie-val.
- Gyere! - vezetett a szobájába. - Te csak pihenj. Szólók majd később Kristen-nek, hogy Zoe-val készülsz a bálra, és hogy elszaladok valami ruháért, oké? Még valamire van szükséged?
- Igen. Egy cipőre a ruhához, egy táskához és a szobámban lévő vörös smink dobozra. Valamint... egy ölelésre. - vallottam be. Ezen elmosolyodott és megölelt.
- Rendben, hercegnő. Mesélsz a bátyádról?
- Igen. Robert-nek hívják és sosem jöttünk ki nagyon jól, de mások előtt ő volt a tökéletes nagy tesó... én nem így éltem meg.
- Oké. Pihenj, én csinálok valami kaját. És ne szomorkodj, Wayra!
- Oké. Köszi, mindent. - mosolyogtam rá, majd magamra hagyott, én pedig eldőltem az ágyon és megéreztem a párnájáról átcsapódó finom férfi illatot, ennek bódító hatására a pilláim ránehézkedtek egymásra.

Nem tudom mennyi idő telt el, mikor Caleb felébresztett Caca segítségével.
- Jó estét, hétalvó!- mondta mosolyogva. Kipattantam és elég kómás fejet vághattam.
- Ühüm. - ennyit bírtam hozzátenni, mint komoly szellemi termék.
- Voltam nálatok. Elhoztam mindent és beszéltem Kristen-nel is. Felkészült arra, hogy a bátyád megérkezik, de üzeni, hogy ne aggódj, mert én biztos vigyázok rád és ez tényleg így van. Ne aggódj Wayra hercegnő. Nem vagyok lovag, de megmentelek a bátyádtól, ha nem is a sárkánytól.
- Köszönöm. Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Tetszem neked? - ahogy feltettem a kérdést rögtön meg is bántam. A kérdésre Caleb sem számított.
- Te mindenkinek tetszel. - nem pont erre a válaszra vártam. - Miért kérdezed?
- Csak beszélgettünk Zoe-val, de nem fontos. Felejtsd el... álmos vagyok. Asszem megyek és készülök. Használhatom a mosdót?- próbáltam menteni a helyzetet.
- Persze. A folyosó végén bal oldalt.
- Köszi. Törölközőt kapok?
- Igen. Persze. - ezzel neki is állt a szekrénybe keresni nekem egyet. - Tessék.
- Köszönöm. - mondtam majd magára hagytam a szobába. Persze a szükséges holmimat vittem magammal, hogy már a menetre kész Wayra Cambel-t lássa.
Mikor beléptem a mosdóba nagyon megörültem, mivel együtt van a fürdővel, ahol egy kád látványa fogadott. Imádok kádban fürödni, így levettem a felesleges ruháim... mindent, és bele vetettem magam a kád gyógyító hatásába. A gondolataim Caleb-en, az egész helyzeten és az ostoba kérdésemen jártak... bárcsak ne szólaltam volna meg... nem fájna most a fejem.

13. Mindig ő...

Egy egyszerű és nyugodt napnak ígérkezik a reggel... egészen addig, míg nem találkozom Zoe-val.
- Itt van! - hallottam meg Kristen hangját. Eddig volt a reggelem nyugodt, ugyan is együtt megyünk suliba Zoe-val.
- Megyek. - szóltam le, majd a vállamra dobtam a táskát, vetettem még egy pillantást a tükörképemre és lesuhantam a lépcsőn.
- Szia!
-Szia! Mi volt tegnap? - nézett rám kíváncsi tekintettel.
- Útközben elmesélem. - csuktam magam mögött be az ajtót, Kristen egy együtt érző pillantást vettet rám, amin én elmosolyodtam. Becsuktam magam mögött az ajtót majd elindultunk. Rögtön faggatni kezdett.
- Jól nézet ki? Milyen volt? Miért nem hívtál? Rájött? Kérdezett valamit? Mit mondtál neki?
- Zoe! - szóltam rá, mivel túl sok volt a kérdés.
- Igen? - nézett rám aggódva. A földet bámultam, majd nagy levegőt vettem. Az járt a fejemben, hogy hogyan is mondjam el neki, hogy mi történt, és hogy elmondjam-e neki, hogy Caleb utána eljött hozzám... de most a legnagyobb problémám még is ő... beszéljek-e róla.
- Szóval Dave volt ott. Te Caleb nagyapjával beszélgettél a neten. Dave elmondta Caleb-nek, hogy én voltam a randin, aki utána eljött hozzám, de nem engedett szóhoz jutni, hogy elmondjam, hogy te vagy Rapunzel és nem én. Csak arra kért, hogy ne randizzak Dave-el. - szedtem össze magam.
- Oh.. Caleb-el randiztam volna?
- Igen.
- Ő ezt nem tudja...
- Nem.
- A francba! Most mit csináljak, Wayra?
- Beszélj vele és mondd el, hogy kedveled.
- De neki te tetszel, csak te ezt nem akarod meglátni. - vágta fejemhez, mikor kanyart vettünk az iskola irányába.
- Zoe, ha kedvelne, tudnék róla. - mondom egyszerűen, amikor a telefonom rezegni kezd egy üzenetem érkezett... Előkotorom a telefont a zsebemből, közben megállok és elkezdem olvasni:  

" Holnap találkozunk, légy jó!" 

Egy pillanat töredéke alatt meg állt bennem az ütő. Már megint ő...
- Jól vagy? - nézett rám, bizonyára elsápadtam.
- I... igen. - mondtam kicsit habozva. Fürkészett, minek hatására kijavítottam magam. - Nem. Tudod van egy bátyám... ő írt.
- Mi van vele, bajban van?
- Ő mindig abban van. Börtönben van, és azt írta, hogy holnap találkozunk, de csak két év múlva engedik ki... így nem teljesen értem.
- Oh.... - döbbent le. - Miért van börtönben?
- Embert ölt. - mondtam rezzenéstelen arccal.
- Tessék?
- Megölte a szüleink gyilkosát.
- A szüleid gyilkosát?
- Igen. A szüleim autó balesetben haltak meg, amit az én bátyám megbosszult, így most ő börtönben van. Ezért vesztettem el Kristen-en kívül a családom. Ezért akartam és akarok megváltozni. Ezért próbálom magamban eltemetni a múltam. - mondtam el neki a teljes igazságot. - Ezért nem kell más az életembe.
- És ezért nem adsz egy esélyt Caleb-nek. Igaz? - rögtön a lényegre tér.
- Nem. Caleb nem szeret engem, nem tetszem neki és ő se nekem.
- Ezt te se hiszed el. - mondta és elhallgatott mikor a többiekhez értünk. Ott volt a vöröske, Caleb, Dave akik közt érezhető volt a feszültség és még másik két srác.
- Sziasztok! - köszönt Zoe.
- Hello! - köszöntem én is. Köszönéseinket egyéb üdvözlések követték a társaságtól.
- Jöttök a holnap esti bálba? - kérdezte az egyik srác.
- Igen! - vágta rá Zoe.
- De én nem szeretem a bálokat... - mondtam.
- Persze, mert te semmit sem szeretsz. - gúnyolódott a vöröske.
- De engem igen! - fogta át a vállam Dave, mire Caleb elindult felénk. - Dave! - szóltam rá még időben és így elvette a kezét, Caleb is visszafogta magát.
- Na jó én megyek órára. - mondtam közben ismét egy SMS-em érkezett. Elolvastam.... kár volt. - A francba!- mondtam ki hangosan a gondolatomat.
- Mi történt? - nézett rám Caleb és elindult felém. A többiek aggódó pillantását is magaménak tudhattam.
- Most mennem kell! - indultam el. Az egyetem kapujába valaki megragadta a karom.
- Hé... Mi történt? Veled megyek, jó? - kérdezte Caleb, mikor szembe került velem.
- Ő.. történt... mindig ő.. - fakadtam sírva.
- Wayra... - lágyult el és megölelt.

12. Randi vagy nem randi

"Találkoznunk kell, 5 perc és ott vagyok!"- olvastam meglepődve olvastam Caleb SMS-ét, miután már pizsamára cseréltem az akció szerelésem. Levágtattam az emeletről és beszélgettem Kristen-nel.
- Akkor most te vagy akire Caleb várt volna, de Dave volt ott?
- Nem. Zoe és Caleb találkozott volna, de mindketten másodembert küldtek. Dave-et és engem.
- Értem. És a kedves megbízók tudják ezt?
- Részemről nem és Dave se mondta el Caleb-nek. Legalább is így beszéltük meg.
- És akkor miért is jön most ide az ifjú úr? - kérdezte Kristen, amin én magam is elgondolkoztam.
- Ezt én sem tudom. - ismertem el.
- Akkor várjunk, míg ez a fiú megérkezik.
- Rendben. Csinálok egy csipkebogyó teát. Kérsz?
- Igen kicsim. - mondtam, mikor hagytam egyedül a kanapén. Kivettem a bögréket, majd felforraltam a vizet és elkészítettem a csodaitalt, mikor indultam a két bögrével vissza, előttem termett Caleb.
- Téged ki engedet be? - néztem rá.
- Add, segítek! Kristen természetesen. - mondta mikor átvette a bögréket.
- Neked is csináljak?
- Igen, köszönöm. - mondta, majd magamra hagyott. Miután elkészültem az ő adag teájával is, csatlakoztam hozzá és Kristen-hez.
- Köszi. - mondta, mikor átadtam a bögrét. - Felmegyünk a szobádba? - kérdezte kicsit bátortalanul.
- Nem baj, ha magadra hagyunk? - fordultam Kristen felé.
- Nem, menjetek csak! - válaszolt mosolyogva a nagynénim. Caleb lelkesen vette utánam a lépcsőfokokat, majd mikor a szobámba értünk, lehuppant az ágyra.
- Mit szeretnél? - kérdeztem miután leültem mellé és kortyoltam egyet a forró italomból.
- Dave elmondta, hogy te voltál a vakrandin. - miközben kiejtette a szavakat az arca megfeszült, de a szeme csillogott, bennem pedig meg állt a levegő.
- Tessék?
- Igen jól értetted. Dave elmondta.. és nem hívott és szeretném kérdezni, hogy miért nem mondtad, hogy te vagy Rapunzel?
- Caleb te valamit félre értettél. Mit mondott Dave? - néztem egy kicsi mérgesen és nagyot kortyoltam a teámból.
- Azt hogy veled találkozott... és hogy elmondta, hogy te voltál ott és nem hívott.
- Te mit reagáltál?
- Ott hagytam és írtam az SMS-t neked.
- Meg se vártad, hogy elmondjon mindent?
- Nem.
- Nézd Caleb, ez egy hatalmas félreértés. Én azért voltam ott, mert egy barátnőm kért meg rá. Nem én vagyok Rapunzel. Én csak én vagyok.
- Nem veled volt randim?
- Nem.
- Ki az a barátnőd?
- Nem mondom meg, és ha már itt tartunk... te sem mentél el erre a találkára.
- Mert a nagyapám szervezte meg és én..
- Caleb! Istenem... Gondolkodj, ha elment volna, és te nem mész el... meg most ez után mi lesz a beszélgetéseiddel vele?
- Nem én beszéltem vele a neten...
- Akkor ki? - kérdeztem meg.
- A nagypapám.
- Várj, mi? - ezek szerint, akinek a jellemében talált fantáziát Zoe, az Caleb nagypapája... hát ez bizarr és ezt nem merem vele közölni... de Dave téged megöllek!
- Igen.
- Hát ez remek...
- Találkozni fogsz még Dave-el?
- Miért?
- Kérdeztelek.
- Igen.
- Már mint randizol vele?- tett fel egy teljesen lehetetlen kérdést.
- Nem.
- Oké... és ezt ő is tudja?
- Caleb, mi ez a vallatás?
- Sajnálom, de tudod... Dave nem hozzád való, vagyis te nem vagy hozzá való. Te túl jó vagy neki... te túl jó vagy mindenkinek. - mondta miközben végig a szemem figyelte.
- Bolond vagy. - ennyit tudtam mondani. - Esetleg még valami?
- Nem, csak ígérd meg, hogy nem randizol vele. Kérlek!
- Ezt nem kell kérned, mert nem fogok.

11. Álom lovas

Elindultam a bejárat irányába, közben azon gondolkoztam, hogy még meggondolhatom magam. Ebben a pillanatban volt késő.... Valaki megfogta a vállam.
- Szia Rapunzel! - köszönt egy ismerős hang.
- Szi...szia! - mondtam, mikor szembe kerültem a lovassal.
- Wayra? Megleptél... nem gondoltam, hogy te leszel.
- Ahogy én sem, hogy te. - mondtam válaszul Dave-nek.
- Hát akkor most mi legyen? - nézett rám.
- Nem tudom. Ez elég kellemetlen.
- Igen. Valóban az. De jól nézel ki. - mondta, de inkább csak próbálta menteni a menthetetlent.
- Köszi, neked is jól áll a kék ing.
- Köszönöm. Akkor egy hambi? Elmesélheted, hogy hogy kerültél fel egy társkereső oldalra.
- Jó, de akkor, ha te is elmondod.
- Megegyeztünk. - mondta mosolyogva, miközben a gyorskajálda felé vettük az irányt, az étterem helyett.
- Hát... a társkeresőre való fel regisztrációmat illetően... - próbáltam eltagolni, hogy ezzel is húzzam az időt - gondoltam egy próbát meg ér.
- Ennyi? - nézett rám felvont szemöldökkel.
- Igen. És te? - álltunk be a sorba a gyorsétkezde előtt.
- Én is így voltam.. uncsi mindig az utcán csajozni vagy valami buliban. – oké, az övé nem mesterkélt.
- De te teljesen más vagy, mint a profilodból és az üzeneteidből...
- Sokrétű személyiség vagyok.
- És ki az igazi te?
- Nem tudom. Talán mindkettő.
- Nem. Annál a profilnál te belevalóbb csaj vagy, és távolságtartóbb. - mondta mosolyogva. -
 Te sem vagy a tanulás mintaképe. - néztem rá majd a kiszolgálóra - Egy sajtos hamburgert.
- Oké ez igaz. Én pedig egy szalonnásat, ha lehet sok mustárral.
- Nah látod.
- Egy pont oda... tudod az az igazság, hogy Caleb helyett jöttem el, mivel a nagyapja elrángatta volna egy idegen csajjal találkozni és megbeszéltük, ha jó a csaj, akkor azt mondom, hogy épp nem ért rá. Ha nem akkor lerázom. Ha az én esetem megtartom és elmondom neki az igazat, de arra nem voltunk felkészülve, hogy te leszel. - mesélte el, amin én nevetni kezdtem, amit nagyon furcsállt.
- Most mi van?
- Bocsi ne haragudj. Ez kicsit vicces szituáció. Mit fogsz neki mondani ál álom lovas? - nem buktattam le sem Zoe-t, sem magamat, mert lehet az még kellemetlenebb lenne.
- Hát.... azt hogy megtartom.
- Tessék? - néztem rá felvont szemöldökkel.
- Vicceltem. Nem, még nem tudom.
- Értem. Akkor találd ki, mire megeszem ezt. - fogtam meg a sajtos hamburgert, közben ő fizetett.
- Nem vicceltél legalább, hogy vega vagy...
- Hát... igen az vagyok. - mondtam, hogy ne buktassam le magam.
- Hm.... és a gyorskajálda nem ellenkezik az elveiddel, mivel te mondtad, hogy legyen egy étterem?
- Mindig ki kell új dolgokat próbálni, ami nem hús. - vágtam ki magam. Ezen csak mosolygott, majd neki estünk az ételünknek. Közben persze beszélgettünk egy padon ülve, mikor befejezte az evést rám nézett.
- Tudod, nem is vagy olyan amilyen álarcot viselsz...
- Hm? - kérdeztem vissza két falat között.
- Nem vagy az a nagyon mogorva, zárkózott lány, de olyan sem, mint az adatlapodon... az a félénk, önbizalom mentes csaj. Inkább egy belevaló, őszinte, optimista csaj vagy. Vagyis már nem tudom
melyik is vagy. - lenyeltem az utolsó falatom, majd válaszoltam.
- Én sem tudom most, hogy ki is vagyok igazán. Tudod, az utóbbi időben sok dolog történt, amit most kezdek feldolgozni.
- Értem. Sajnálom.
- Nem kell, attól nem lesz jobb. De azért köszi. - mondtam mosollyal az arcomon.
- Mit fogsz mondani Caleb-nek?
- Mit szeretnél, mit mondjak?
- Én kérdeztem, te válaszolj.
- Nem egészen tudom. Örülne, ha tudná, hogy te vagy Rapunzel, de annak nem, hogy nem ő jött el. Viszont te randiznál vele?
- Én nem, de más igen.
- Ezt most nem értem.
- Zoe, helyett jöttem el.
- Mi van?
- Igen. Csak nem akartam mondani. Zoe, örülne, ha randizna Caleb vele, ha tudná, hogy ő volt itt... csak nem tudom, ő mit érez iránta.
- Ahha..... hát Caleb-nek egy lány tetszik egyedül, de ezt mondta neked, nem?
- Igen.
- Nah... de ő nem randizna vele, Caleb meg mással nem igen randizna... Ez így elég bonyolult. Mi lenne, ha azt mondanánk, hogy el sem jött a másik?
- Ez szemétség... utána egymást szidnák. - ellenkeztem.
- Jó, de legalább nem buknának le. Vagy mi van, ha én azt mondanám, hogy a csaj túl jó hozzá? Te meg, hogy a srác én vagyok?
- Hm.... ez a csaj túl jó hozzád szemétség Caleb irányába.
- Oké... akkor valami ilyesmit?
- Oké. - állapodtunk meg, majd egy keveset beszélgettünk még és köszöntünk el a másik hazudozótól.
- Akkor további szép napot, Dave!
- Neked is, de nincs kedved máskor az álom lovassal találkozni?
- Lehet róla szó. Szia!
- Szia! - búcsúztunk el, majd elindultunk a saját dolgunkra.

10. Szerep csere

Kristen-nek elmeséltem mi volt ma, mondta, hogy jobban kellene figyelnem Caleb-re, amit én nem értek de mindegy is... Bekapcsoltam a notebook-om és megnéztem online leveles ládám. Ő írt....
 " Way, vigyázz magadra, remélem, hamar látjuk egymást." - Nem vitte túlzásba a sorokat az biztos, de ezen meg sem lepődöm.... miért pont most kell írnia, mikor kezdem helyre rázni magam? Nem értem én ezt, de mindegy is. Reggelire pirítóst ettem tükörtojással, az egyik kedvencemet.
- Jó reggelt! - köszöntem Kristen-nek és az asztalra tettem az ő reggelijét is.
- Köszönöm. Hogyhogy már fent vagy? Te kelsz később és Szombat van. - nézett rám furcsán.
- Hát, ki kell rázódnom a mindennapokból... depiztem már eleget és Zoe írt egy SMS-t, hogy azonnal menjek. Mondtam, hogy reggeli után indulok is. Azaz most, csak felöltözöm.
- Ohh.... rendben. Örülök, hogy összebarátkoztál vele, de azért ne hanyagold a nagynénédet.
- Rendben. Légy jó! – cipzároltam be a dzsekim, majd egy puszit nyomtam az arcára, ami tényleg szokatlan volt tőlem, de még is jól esett, még nekem is.... lehet sikerül visszanyernem magam? Vagy még kicsivel többet is? Elindultam Zoe-hoz, már az ajtóban fogadott.
- Mi tartott eddig? - nézett rám.
- Reggeliztem? Mi a baj?
- Ah..... gyere be! - sóhajtott nagyon, majd leültetett és elkezdte a szörnyű hírt előadni. - Hülye voltam... és nem tudom mit csináljak, nem mehetek el... nem tehetem meg.... egy idegen.... és félek is.. nézz rám, ronda is vagyok... Elmész helyettem?
- Mi van? - vontam fel a szemöldököm, majd előröl kezdte, persze megint a lényeg maradt le. - Zoe, várj! Nem értek semmit. Kezdd előröl, a legelejéről, mivel mindent elmondtál, csak a lényeget nem. - világosítottam fel. Kifújta magát, majd elkezdte.
- Regisztráltam egy netes oldalra... ami társkereső oldal és ma lesz egy randim... de nem találom már jó ötletnek és nem tudom, mit tegyek.
- És tőlem kérsz tanácsot? - néztem rá.
- Nem egészen... azt találtam ki, hogy elmehetnél helyettem.
- Te megzakkantál! Biztos, hogy nem.
- Kérlek! - kezdte a könyörgést.
- Zoe... nem mehetek el helyetted egy randira, hiszen tudja ki vagy.
- Nem... nem tudja... nem láttuk egymást, nincs fent se nekem se neki képe. Csak a ruhát beszéltük meg... de azt odaadom neked.
- És miből gondolod, hogy elvállalom?
- Mivel én is megtenném érted.
- Akkor menj el helyettem.
- Ne már.... Kérlek!
- De ennek semmi értelme...
- Tudom, hogy melyik asztalnál kell ülni.... max azt mondod, hogy bevitték az egyik hozzátartozóm a kórházba, vagy elütötték a kutyám.
- Te hülye vagy! Nincs is kutyád.
- Ő ezt nem tudja.
- Hogy hívják?
- Álom lovas néven van fent.
- Aha... randizol valakivel, aki elmebeteg is lehet.
- Tévedés... te randizol vele.
- Lökött egy csaj vagy... jó legyen... Elmegyek. Add azt a ruhát. Mikorra kell menni?
- Fél 12-re.
- Remek... magyarul van még három órám, hogy meggondoljam magam.
- Nem, arra egy perced sincs.
- Én is szeretlek Zoe. Nem lesz feltűnő, hogy abban a ruhába leszek, amiben neked kellene? Meg hogy nem tudom, hogy mi a felhasználó neved?
- Hát, ha helyes és normális, mondd azt, hogy van egyforma ruhánk.... Ha nem akkor eltudod játszani, hogy te én vagy... Egyszerű szerepcsere.
- Aha... neved? Vagy nevem?
- Rapunzel... - mondta alig hallhatóan, amit meg is értek.
- Mi van? Miért pont ez?
- Rapunzel.. szeretem a hercegnőket és a kedvenc hercegnőm...
- Még valami égő dolog...?
- Nincs....
- Zoe!
- Oké.... ne egyél húst, vega vagyok.
- Jó. Ezt még kibírom.
- Rendben, akkor hozom a ruhát.
- Felöltöztetett, megcsinálta a hajam és a sminkem, ami két órába telt, majd elindult velem a helyszínre, közben kioktatott, hogy mit árult el eme drága Rapunzel magáról az ő Álom lovagjának és fordítva. A bejárati lépcsőhöz érve magamra hagyott. Még egyszer megfordultam, hogy bebizonyosodjon, hogy valóban itt hagyott... remek... Oldd meg, Wayra...

9. Zűrzavar

- Caleb! - ordítottam utána, azt remélve, hogy meg áll. Reményem igaznak bizonyult. Csodálatos.... oda futottam hozzá. - Miért haragszol rám?
- Mert.
- Mit tettem?
- Tényleg nem tudod?
- Nem igazán.
- Én sem. - rázta meg a fejét és a földet bámulta. Nem tudtam hova tenni a viselkedést.
- Hm? - néztem mélyen a szemébe, mikor rám pillantott.
- Felejtsük el. Rossz napom van, nem a te hibád. Csak volt, amit másképp képzeltem.
- Értem, és sajnálom. Tudok segíteni? - néztem rá, a két srác is furán nézett ránk. Nem tudom, mi történik itt.... de az egész zavaros. Caleb hangulat váltásai....
- Igen. De nem fogod megtenni...
- Hm?

- Csak ölelj meg. - kért meg rá.... igazából ellenkeztem az általam felállított képpel... és megtettem. Nem tudom miért... talán mivel sokat köszönhetek neki... nagyon sokat. Szorosan ölelt magához, amit nem értettem... Mi történt vele, ami ennyire megrázta? Hiszen ő mindig a kedves, vidám srác.... de úgy néz ki van amikor Disney Land-ben is esik az eső. Mikor elengedett mélyen fürkésztem cikázó tekintetét.
- Minden rendben?
- Igen. Csak egy kicsit kellemetlen... hogy te pátyolgatod az én lelkem.... mikor egészen eddig fordítva történt.
- Kell a változatosság és barátok vagyunk.
- A barátodnak tartasz? - nézett rám döbbenten.
- Ha megengeded.
- Sőt, örülök is neki. - mondta mosolyogva... a szokásos szószátyár mosolyával.
- Oké... akkor mehetek veled és a testőreiddel? - ezen ismét nevetett.
- Fiúk... hallottátok a hölgyet.
- De nem azt...
- Nem, nem azt. - mondta kicsit gorombán a magasabbiknak, amit szintén nem értettem. - Gyere Wayra! - vette át a táskámat. A két fiú még két utcát jött velünk majd jobbra fordultak, amikor mi balra. Ez után Caleb átvette a szót.
- Bocsi... hogy olyan voltam ma... de összetörték a szívem.
- Ki?
- Nem lényeg... én voltam a hülye... a csaj már máskor is jelezte, hogy van barátja és nem vagyok az esete.
- Hülye az a lány. - mondtam mosolyogva, hogy jobb kedvre derítsem. Mosoly szerűségre húzta az ajkait, de ez nem volt igazi mosoly... szegény nagyon kiborult. - És most mi lesz?
- Elmegyek egy randira... vakrandira, amit a nagypapám szervezett le nekem. -
 Ez komoly? Tudsz róla?
- Hogy értve?
- Ő..ő.... na jó... a papád egyszer említett nekem valamit, de mondtam, hogy mi csak barátok vagyunk.
- Oh..... a papa. Sajnálom.
- Ugyan... hisz Kristen is ilyen.
- Jogos. Itthon vagy. - mondta, mikor a kapuhoz értünk.
- Igen. Fel a fejjel Caleb, azt a lányt, pedig jobb elfelejtened hisz meg sem érdemel. - kacsintottam.
- Gondolod? Miért ki érdemel meg?- fürkészte az arcom.
- Neked kell tudni és megtalálni, de érezni fogod.
- Te már csak tudod....
- Igen. - mondtam mosolyogva, majd elköszöntünk egymástól.

8. Jégszobor

Az este további részében is beszélgettünk, meg táncoltunk, bemutattak pár embernek, nem az én világom ez. Engem tett ki utoljára, mivel én lakok hozzá legközelebb.
- Ide értünk. - mondta mosollyal az arcán.
- Igen. Köszi.
- Ugyan, örülök, hogy jöttél, és hogy táncoltál velem. - válaszul csak elmosolyodtam. - meg, hogy végre beszélgettünk, mármint, hogy úgy rendesen.
- Én is. De legközelebb táncolj Zoe-val.
- Elmondta neked? - nézett rám meg lepve.
- Igen. És rendes lány, adhatnál neki egy esélyt.
- Nem tehetem.
- Miért?
- Mert nem szeretem. Nem leszek valakivel, ha nem szeretem. - válaszolt.
- Jogos.
- És te? Nem mesélted még, hogy van- e valaki a szívedben.
- Sokan vannak a szívemben, de csak egy férfi van. De nem lényeges, nem szeretnék beszélni róla, nem vagyunk most olyan jól el, mint akkor még. - mondtam.
- Értem. Remélem azért boldog vagy.
- Igen és köszönöm. - mondtam, majd kinyitotta a kocsiajtót. – Kösz még egyszer. Jó éjt!
- Jó éjt Wayra, vigyázz magadra! - köszönt el, majd megvárta, hogy a küszöbhöz érjek és úgy hajtott el. Kristen már lefeküdt aludni, így én is követtem a példáját, közben azon gondolkoztam, hogy tényleg jól éreztem magam. Caleb, valójában rendes és nem is szószátyár..... vagyis igen, de egy rendes szószátyár.


Másnap az iskolában rögtön elém sietett a vörös ciklon, Sam.
- Még is mit képzelsz te magadról? Hogy mered?
- Mi bajod van? Különben is szia. - mondtam.
- Nem érteted? Hogy mered?
- Mit?
- Hogy Caleb-bel táncolsz. Tudok ám róla. Ő az én pasim.
- Akkor nem másokon lógnál. - mondtam, mert hirtelen nagyon felidegesített.
- Épp szünetet tartunk.
- Én nem így tudom.
- Azt gondoltad, rögtön rá repülhetsz? Nem is állna szóba egy ilyen.. ilyen.... veled. - mondta megvetően.
- Ha még a tükörnek mondanád megérteném... de így. - szálltam be a játékába.
- Rohadék vagy! Caleb sose lesz a tiéd! - erre egy árnyék jelent meg mögöttünk.


- Nem is kell nekem. - válaszoltam, mire ő és az árnyék is ott hagyott. Még is itt képzel ez a Samanta magáról? Oké, hogy én nem vagyok szerelmes meg most nem is szeretnék az lenni, de honnan veszi, hogy így beszélhet velem. Nem nagy ügy, hogy táncoltam Caleb-bel.
- Szia! - köszönt mosolyogva Zoe.
- Szia, nem láttad Caleb-et?
- Most ti jártok? Mert szólhattál volna.... amúgy pont most keresett téged és jött erre felé.
- Igazán? Nem láttam. Nem járunk. Csak táncoltunk meg vissza akartam adni az egyik lencséjét, amit odaadott nekem.
- Értem. Ott van! - mutatott a tömegbe... nem értem, hogy tudja így kiszúrni. Bámulatos.
- Sziasztok! - köszönt nekünk Dave-vel mikor odaértünk.
- Az egyik lencséd nálam maradt. - mondtam majd elkezdtem a táskában kotorászni.
- Itt is van!
- Kösz. - ennyi érkezett tőle... nem értem.
- Én köszi.
- Aha. Mizu, Zoe? - fordult a barátnőnk felé.
- Nem sok, volt elektronikám. Szörnyű.
- Ohh, nagyon sajnálom, ha gondolod, egy süti mellett mesélhetsz róla. - ajánlotta fel neki, ami fura, hiszen azt mondta, hogy.... mindegy örülök neki. Láttam, hogy Dave is furcsállta.
- Wayra, gyere légyszi! - hívott félre. Arrább mentünk, magukra hagyva Caleb-et és Zoe-t.
- Igen?
- Valamivel megbántottad?
- Kit?
- Caleb-et.
- Nem tudok róla, miért. Szinte tegnap beszéltünk utoljára.
- Hm.....
- Tényleg most akartam vele beszélni, Zoe mondta, hogy előtte keresett.
- Ide már morcosan jött, pedig nem szokott.... hát jó mindegy. Akkor semmi, azt hittem, hogy valamivel megbántottad.... mivel veled nagyon másképp viselkedik.
- Nem.... ha csak Samanta nem mondott neki valamit. - merült fel bennem.
- Nem hallgat már rá. Jó, hát majd megkérdezem. - mentünk vissza a társasághoz, de nem voltak ott.
- Kaja? - kérdezte Dave.
- Igen. meki?
- Oké. - beszéltük meg, majd elindultunk a kajálda irányába. A nap további részében sem tudtam beszélni Caleb-el, hogy mi a baja.... nem mintha érdekelne... csak.... ő is mindig rá kérdez.... kivéve most. Csak tudnám, miért. Az órák után láttam, hogy három másik haverjával van, megy haza felé... gondolom. Oda rohantam hozzájuk.
- Sziasztok! Caleb, beszélhetünk? - néztem a fiúkra, majd rá.
- Bocs, most nem.
- De csak egy perc. - próbálkoztam.
- Caleb nem beszél lányokkal, csak Zoeval meg Samy-vel. - mondta a magasabbik srác.
- De...
- Nem. - hagytak ott, amit nem értettem, fura volt... Caleb egy jég bálvánnyá változott, Vagy most megviccel. Visszaadja, amit én tettem vele? De hát én igyekszem amennyire.. az ő emléke hagy....

7. Érezd a ritmust

Zoe gyorsan megérkezett, miután hazaértem, rögtön köszönt Kristen-nek, majd felmentünk készülni. Nem tudom, hogy neki köszönhető-e, de jól kedvvel indultam neki az útnak, pedig sose voltam bulizós, csak vele mentem bulizni egyszer... de mivel az is muszáj volt. Hát ezt a bulit nem várom, de most már nincs mit tenni.
- Wayra, és neked van barátod?- kérdezett rá Zoe.
- Nem, nekem nincs és nem is szeretnék. Egyelőre nem. - ismertem el a gondolataimat.
- Pedig... szerintem tetszel Caleb-nek és Dave-nek is.
- Nekem nem tetszenek.
- Értem.
- És neked esetleg valaki? - kérdeztem meg és nem csak udvariasságból.
- Igen....
- Ki?
- Caleb, de ő ezt ne tudja.... vagyis én nem mondtam neki, meg Sam-el járt... és van némi különbség.
- Értem. Nem ismerem annyira, hogy tanácsot adjak, meg az én tanácsaim nem szokták betartani.
- Oké.... mehetünk?- kérdezte, mikor utoljára megpillantotta magát a tükörben. Nem volt erős a sminkje, és egy fehér pólót vett fel, hozzá farmerrel, meg egy nyaklánccal, az ajkait kihangsúlyozta és már kész is volt. Én a hajamat igazgattam, feltettem egy egyszerű make up-ot és egy sárga szoknyát, egy barna saruval, és persze a megfelelő táskával.
- Igen. - válaszoltam röpke gondolkodás után.
- Rendben. - indult le táskájával a földszint irányába. Elköszöntünk Kristen-től, pont mikor csengetett Caleb, én nyitotta ajtót.
- Ohh... Szia Wayra! - köszönt, majd végigmért, éreztem a tekintetét magamon.
- Szia, kész vagyunk. - mondtam, majd az ajtót nagyobb résre nyitottam. – Kristen, mi indulunk. - mondtam, de addigra már ott volt.
- Caleb, vigyázz a lányokra! Ti pedig legyetek jók, drágáim. - köszönt el, majd adott nekem két puszit, ami szokatlan volt. A szüleimtől nem igazán kaptam, de jól eset, így én is adtam neki, azután indultunk.
- Nagyon jóban vagy Kristen-nel, igaz?- hangzott el a kérdés Zoe szájából.
- Igen. Az egyetlen ember akivel ennyire jóban vagyok, ilyen röpke idő alatt.
- Hm... - elgondolkozott, majd beszálltunk az autóba.
- Jó volt a készülődés lányok? - pillantott Caleb a tükörre, hogy meglásson minket.
- Igen. - hangzott el a mosolygós válasz Zoe.tól.
- Örülők. - mosolyodott el a sofőrünk. Dave-nél felvettük őt és Miss vöröskét.
- Sziasztok!- hangzott el a köszönés egymás után. Az úton ők beszélgettek, én pedig a gépjármű ablakán tartottam a szemem.
- Itt vagyunk. - mondta Caleb. Kiszálltunk, ekkor láttam meg Sam teljes szettjét.




Piros felső fekete bőr szoknyával és magassarkúval... nem rossz, de ő akkor is Samanta.




A buli elkezdődött, én elindultam Zoe-val a táncparkett felé, mikor egy idegen srác elkezdett fogdosni.
Először szépen közöltem vele, hogy engem hagyjon békén, de nem értett a szóból... Caleb pont odalépett.
- Nem érteted? Hagyd békén a hölgyet! - emelte fel a hangját, ami meglepő volt, mivel nem ilyennek gondoltam.
- A csajod?- kérdezte a pasas, akiből áramlott a pia szag.
- És ha igen? Mondtam, keress szépen mást! - ismét utasította.
- Gyere cica! – meg akart ölelni, mire én kevertem neki le egyet.
- Nem vagyok cica! - hagytam ott a tánc zónát, Caleb utánam sietett.
- Minden oké?
- Igen. És köszi. - mondtam, ami most nem is volt megerőltető.
- Nincs mit. - mondta ismét higgadt arccal. - Táncolunk? Ígérem, én nem fogdoslak. - mondta mosolyogva. Én pedig úgy voltam vele, hogy ezért jöttem, szóval miért ne?
- Igen menjünk. - Táncoltunk egy keveset, majd mondtam, hogy én pihenek, a bokám nem bírta, így mondtam Zoe-nak, hogy táncoljon Caleb-bel. - Zoe, menj és érezd a ritmust! - kicsit táncoltak, majd vissza jöttek, Dave három csajjal táncolt az este, ebből kettővel csókolózott is, Samanta-t nem sűrűn láttam szerencsére. Zoe másokkal is táncolt. Caleb-et is hívták, de ott maradt velem. - Én megleszek. Menj nyugodtan. - mondtam a harmadik meghívás után, amit vissza utasított.
- Nem, én maradok. - mindig ezt mondta...
- De menj, táncolj!
- Nem... ráér.
- Jó. - adtam fel.

6. Méreg

Az egyetemi óráim gyorsan véget értek. Caleb a barátainak azt mondta. hogy este én is megyek velük bulizni... hát nem sok kedvem van, de már rá jöttem, hogy nem menekülhettek ettől a felejthetetlen élménytől... Na mindegy...
- Akkor számíthatunk rád szöszi? - kérdezte Dave.
- Wayra.
- Hm?
- A nevem. Wayra a nevem, ne hívj máshogy.
- Oké. - mosolyodott el majd elindult haza.
- Megvárlak. - jelentette ki Caleb.
- Oké. - mondtam, majd a két lányra néztem. Zoe mosolygott. Ő mindig mosolyog. Nem sokat beszéltem még ezzel a lánnyal, de nekem nagyon szimpatikus. Ahogy elmerengtem az arcán, kinyitotta az ajkait. - Wayra, ha gondolod, elmehetek hozzátok és együtt készülhetünk.
- Oh... igen. Rendben. - fogadtam el az ajánlatot.
- Hm... ne pátyolgasd Zoe, hisz már mondtam, nem vagyunk az esetei, de ezt te is észrevehetnéd.... olyan, mint aki nyers citromba harapott.- mormolta a vöröske.
- Samy, ne légy már vele ilyen. - védett engem Zoe.
- Köszönöm Zoe, nem kell megvédeni. Tudod Samanta.... olyan vagy mint a hajad.
- Mi van? - nézett rám, a mondatomra Caleb és Zoe is oda figyelt, meg még egy páran körülöttünk az iskola udvarán. -
 A te hajad, nem természetes, mint ahogy te sem... de nem ezen van a hangsúly, hanem, hogy a hajad mérgezett és a lelked is... ezt teszi a festék. - magyaráztam el neki, mire nem tudod felelni. Caleb köhintett egyet, Zoe elmosolyodott. Voltak, akik becsmérelték és szavakkal illeték a vörös bálkirálynőt.
- Rohadj meg! - ennyit vágott hozzám, majd elviharzott. -
 Most nagyon mérges. - állapította meg Zoe.
- Tudom, de nem olyan fontos.
- Hát... vakmerő vagy. - ennyit mondott majd elköszönt.
- Tudod Wayra... Sam-el nem könnyű kijönni, de nem is nehéz... de nem hiszem, hogy te az utóbbira hajtasz. - Caleb, engem nem érdekel, ha nem kedvelnek... mint, ahogy az sem, ha kedvelnek. - mondtam, majd elindultam a kijárat irányába. Gyorsan utolért, majd ismét beszélgetést kezdeményezett.
- Ma már azért kedvesebb és nyitottabb voltál. Örülök neki. - mondta mosolyogva.
- Mert Kristen megkért rá. Ennyi. Ne képzelj bele túl sokat.
- Ahogy akarod... honnan jött ez a méreges dolog?
- Csak úgy. Nem tudom. Van benne igazság, ennyi.
- Jah.... és a te hajad nincs festve? - kérdezte némi meglepettséggel a hangjában.
- Nincs. Nem szeretem a festet hajat. Mérgezett.
- Hm... most megleptél.
- Értem.
- És akkor mikor jöjjek értettek?
- Hova? Miért?
- Hozzátok, mivel Zoe megy, hogy együtt készüljetek a buliba.
- Fogalmam sincs. - mondtam az első időpontot, ami eszembe jutott.
- Oké... akkor majd felhívom Kristen-t, hogy hogy álltok. De most megyek. Szia Wayra! - köszönt el a kapunkhoz érve.
- Szia.

5. Csak hallgass meg

Ahogy kimentem a szobámból, a mosdó felé vettem az irányt, hisz az embereknek vannak szükségleteik... nekem is.
- Hoppá... kibe botlottam. - mondta az ajtó előtt az öregember.
- Mit akar?
- Nem is köszönsz?
- Kérdeztem. - mondtam közömbösen mélyen a szemeibe nézve, elkapta a tekintetét.
- Csal hallgass meg!
- Ha nem akarja, hogy elmondjam a kis tervét Kristen-nek és Caleb-nek, akkor hagyjon békén!
- Ne fenyegess! - kapta el a karom.
- Eresszen! - sziszegtem.
- Meghallgatsz és kész. - húzott a mosdóba.
- Papa! - kiabált fel az emeletre Caleb.
- Egy pillanat! - kiabált vissza a férfi. Várt egy kicsit, majd neki kezdet a mondani valójának. - Nem kérek én sokat tőled, mivel sok mindent ki sem néznék belőled... csak menj el vele randizni. Kérlek! Komolyan aggódom, hogy a fiúkat szereti! Nem beszélget lányokkal Samanta óta... csak Zoe-val.
- Akkor próbálkozzon meg vele! - vágtam közbe.
- Már megtettem... de Caleb nem akar róla hallani... Zoe-nak tetszik... mondjuk Caleb mindenkinek tetszik, csak neked nem.... mesélte, hogy hogy viselkedsz vele... azért gondoltam, hogy talán veled randizna is.
- Nézze Tom, én nem vagyok az a fajta lány. Rengeteg személyt tanít.. válogasson azok közül, de engem felejtsen el, mert engem nem érdekel a maga fia... se senkié. És most hagyjon magamra!
- Rendben... Elnézést. - ment ki a mosdóból. Felháborító.... még is mit képzel ez az ember? Caleb és a nagynéném teljesen megbízik benne... közben egy kígyó... vagy túlságosan fontoskodó... még nem döntöttem el... de a különbség nem sok. Miután kimentem az illemhelységből, elindultam lefele, hol hármasban vacsoráztak.
- Szia! - köszönt Caleb.
- Hát felébredtél végre. - mosolygott Kristen. Tom pedig csak rám meredt.
- Sziasztok! Igen felébredtem... nem bánjátok, ha én is csatlakozom? - kérdeztem meg az illem kedvéért.
- Pont javasolni akartam. - mondta a kígyó. Én leültem és szedtem magamnak a tésztából, amit Kristen főzött. Az illata is finom volt, így gondolom, az íze is elnyeri a tetszésem.
- Jól aludtál?- érdeklődött Kristen.
- Igen.
- Ennyire elfáradtál már az első nap? - viccelődött Caleb.
- Láthatod.
- Wayra! - szólt rám Kristen.
- Akarom mondani.... kicsit elfáradtam.... az utóbbi időbe máson járt az eszem....
- Sajnálom....
- Nem kell. Az nem segít... illetve.. Köszi. - javítottam ki magam, majd betűrtem a számba a falatot, ami a villámon volt, nehogy ismét beszélnem kelljen... a falat falatot követett, remélve, hogy vége lesz ennek a vacsorának.
- Wayra, kérlek ne légy mohó!- szólt rám Kristen. Hát persze.... egy igazi nő nem viselkedhet így az asztalnál.... és a legfontosabb, így nem tudok beszélgetni velük... amit nem is akarok... Csak ő járt egyedül a fejemben... hogy most mit csinálhat... Jól van-e?
- Wayra, Caleb, holnapután elmegy bulizni a barátaival, velük tarthatnál. - mondta a nem kívánt személy.
- Nem hiszem... - Kristen rám nézett. - Rendben.
- Te most beleegyeztél?- kerekedtek el a szemei a velem szemben ülő srácnak. - Te most tök
komolyan eljössz bulizni? - kapkodta a tekintetét hármunk között.
- Még ne éld bele magad. - tettem oda megjegyzésként.
- Már késő... - mosolygott Kristen.
- Tudom. - adtam fel.
- Mesélj magadról, Wayra. - kért meg Tom.
- Mit szeretne hallani?
- Mit csinálsz a szabadidődben? - ez most komoly...? Szánalmas.
- Fényképezek. - adtam választ.
- Akárcsak Caleb, de ő kirándulni és bulizni... szórakozni is szokott.
- Nem vagyunk egyformák.
- Igaz. - mondta, majd folytatta az étkezést. Mi után elmentek, Kristennel beszélgettünk.
- Tudod Wayra, Caleb egy rendes fiú. Tudom, néha sokat beszél, de nem mindenkivel foglalkozik annyit, mint veled. Pláne nem a lányokkal... segíteni szeretne elfelejteni a történteket.
- Kristen, nem lehet az ilyesmit elfelejteni...
- Tudom. Ha szeretnéd, meglátogathatjuk.
- Nem. Nem akarom. Nem bírom látni.
- És nem is akarod?
- Nem hiszem. - vallottam be.
- Rendben. Ne feledd, én bármikor itt vagyok...
- Tudom.
- Bármikor meghallgatlak.
- Rendben.... Csak hallgass meg! Tudod, aznap anyáékkal összekaptunk... mivel mikor bementem a szobámba a fényképezőgépem a földön hevert.... összetörve... Nagyon mérges lettem. Ők pedig azt mondták, hogy egy régi kacat... és azzal nem is lehet fényképezni. Meg, hogy... - fakadtam sírva. - hogy én sem értek hozzá... de egy képemet sem nézték meg.. nem jöttek el a kiállításra sem... mert dolgoztak... mindig csak dolgoztak. Bezzeg.... ő... ő fontos volt.... én meg egy lány... nem akartak lányt.... fiút akartak, aki átveheti a vállalkozást. Sosem mondták, de tudtam... Mikor ő haza jött, kiderült, hogy ő verte le a gépet véletlen. - töröltem meg az arcom. - Elnézést kért.... én meg kiabáltam vele. Anyáék elmentek egy hívás miatt... Ő pedig éppen buliba készült a barátaihoz. Villámlott, eset én féltem, mivel nagy vihar volt. Kértem, hogy ne menjen el... Egy kis idő eltelt... elment az áram is. Ismét össze vesztünk... csúnyán beszélt velem... én felpofoztam... Az ajtón kopogtattak, azt hittem anyáék jöttek vissza a vihar miatt. Egy rendőr állt ott... Ő... felment a szobájába és nem akart lejönni.... így nekem mondtak el mindent. Menni kellett a holtesteket azonosítani, nem jött le, hiába szóltam. Én mentem intézkedni... Mire hazaértem nem volt otthon... elvitte apa fegyverét. Aggódtam... Aznap nem jött haza, másnap sem.... én csak sírtam. Harmadnap csengettek. A rendőrség. Őt keresték, engem is bevittek kihallgatni.... nem tudtam, miről van szó. Róla kérdezgettek. Mire elmondták nagy nehezen, hogy körözik emberölésért, én is rájöttem. Bevallottam, hogy két napja nem tudok róla semmit... Kiengedtek.... pár nap múlva ismét jelentkeztek, hogy megtaláltak bujkálva és kereshetek neki ügyvédet... Nagyon fájt. - szipogtam.
- Wayra...
- Aztán... beszéltem a szüleim ügyvédjével.... elvállalta az ő védelmét. Megkérdezte miből akarom fizetni. Azt mondtam, hogy az örökségemből. Azt felelte, hogy mindent a bátyámra hagytak... milyen ironikus.... arra, akit lecsuknak... Hazamentem... össze szedtem minden pénzt... a saját pénzemet is, amit félre tettem, hogy vegyek egy másik gépet, elvittem neki. Mondtam, hogy ha sikerül a házat eladni megkapja a többit. De tegyen meg mindent. Beleegyezett, de őt még is lecsukták.... 15 évet ülhet.... nem voltam bent nála... egyszer mentem be, hogy megkérdezzem miért tette.... miért ölte meg a vétkes sofőrt és honnan tudta, hogy ő volt a vétkes, de nem voltam rá képes.... csak az ajtóig jutottam. A többit már nagyjából tudod....
- Édesem.... nem kellett volna...
- De. Ennyivel minimum tartozom neked... magadhoz vettél egy koloncot. Egy keveset még beszélgetünk, majd megnéztünk egy filmet és mind ketten mentünk lefeküdni.

4. Ajánlat

Még egy keveset vártam, mikor megszólalt a csengő... és előttem termett Caleb.
- Gondoltam szükség lesz a segítségemre. Gyere! - mosolygott diadalmasan.
- Köszi. - mondtam.
- Te most megköszönted?
- Igen. - mondtam a meglepettnek.
- Hm... erre sem volt példa az elmúlt időszakban, amióta ismerlek.
- Nézd... ne szokj hozzá, megköszöntem magamtól, mert megérdemelted, de ennyi. - mondtam, mikor odaértünk a teremhez. A tanár ránk nézett.
- Késtek! Üljenek le! - parancsolt ránk a középkorú férfi, aki a képi ábrázolás órát tartotta. Szót fogadtunk és leültünk. Csendesen telt el a két óra hossza, ameddig az oktatásunk ezen része tartott. Szerencsére volt egy kis időm kiszaladni a közeli boltba enni.
- Várj! - mondta Caleb.
- Miért?
- Mert én is megyek. Ha a nagynénéd nem mondta volna én intéztem az órarended és megegyezik az enyémmel. Tudod... hogy tudjak rád vigyázni.
- Remek. - mondtam morogva.
- Jó-jó, azért ne játszd túl. Bemutatlak a barátaimnak.
- Én nem akarom.
- Én nem kérdeztem.
- Ne vedd fel a stílusom.
- Kénytelen leszek, így többet beszélsz. - ahogy ezt kimondta, úrrá lett rajtam a felismerés, hogy igaza van. Ezt nem szabad folytatnom, egyáltalán ezzel az idiótával sem szabad tárgyalnom. Nem értem....
- Dave, várjatok, bemutatom nektek Wayra-t! - szólt egy magas barna srác után.
- Oké. Sziasztok! - állt meg és köszönt nekünk a társaival együtt. A srác kicsit komoly tekintetű volt... pont mint én most. A szemei világos barnák voltak. Mellette egy vörös hajú lány állt. Nem tudom... nekem nem volt szimpatikus. Egy másik lány is közben közelebb ért hozzánk. Az ő haja rövid barna volt, a szemei egész világos barnák. Íme a nagy csapat.
- Sziasztok! - köszöntünk egyszerre a szószátyárral.
- Helló.... Caleb, ő ki? - kérdezte a vöröske.
- Srácok, ő itt Wayra. Most költözött ide és a szomszédom. Kristen unokahúga. - mutatott be. - Wayra ő itt Dave, vigyázz vele! Ő pedig Samy. - mondta vörös lányra nézve. - Ő itt pedig Zoe.
- Sziasztok! - köszöntem megint.
- Mit lehet rólad tudni szőkeség? - kérdezte a Dave nevű fiú.
- Például utálom, ha a hajszínem a becenevem. - mondtam, mire csak nevettek rajtam.
- Hát jó... akkor Way!
- Nem! - mordultam rá. - Maradjunk a Wayránál.
- Oké....
- Ez a csaj még tőlem is harapósabb. - állapította meg Zoe.
- Csak addig, míg újdonság. - mondta a vörös.
- Most én megyek. Bocs. Sziasztok! - köszöntem el és elindultam kajáért. Nem volt kedvem a társasághoz, pláne nem a vöröskéhez. Egyáltalán semmihez nincs kedvem... Újdonság.... hm.... mit gondol ez rólam? Nem vagyok olyan, mint ő. Nem fekszem le akárkivel. Én nem olyan vagyok... vagyis nem olyan voltam. De ahhoz még is csak gusztus kell... Ennyire azért nem süllyedhetek mélyre. Egy kis idő múlva utolért Dave.
- Bocs az előbbiért. Caleb mesélte, hogy mi történt a családoddal, amit nagyon sajnálok. Ha gondolod, beszélgethetnénk.
- Nézd Dave, nekem elég egy utánfutó, szóval kérlek, ne akarj a barátom lenni. Ne is akarj megismerni... és jobb, ha ezt Caleb fejében is rendbe teszitek. Kösz. Most megyek! - hagytam ott. Nem voltam a legkedvesebb, de legalább őszinte. Vettem magamnak kaját, majd bementem a következő órára. Caleb próbálkozott, de nem beszéltem vele. Az egyik óra végén megállt előttem egy idősebb férfi, körülbelül Kristen korú.
- Te vagy Wayra Cambel? - kérdezte.
- Igen. Miben tudok segíteni.
- Én Tomhas Briston vagyok. Caleb nagyapja.
- Értem.
- Van magának egy ajánlatom.
- Igen?
- Tudja az unokám sokat mesélt magáról, ami meglepő, mivel nem szokott lányokról beszélni... így arra gondoltam...
- Nem! - vágtam rá rögtön.
- Tessék?
- Nem érdekel az ajánlata és bármit is akar, a válaszom nem. Nem érdekel az unokája és maga sem. Nem érdekelnek az itteniek.
- Jó... ahogy óhajtja... remélem ezt átgondolta.
- Tökéletesen. Nézze, az unokája sokat mesélt magáról és a kapcsolatukról, de attól tartok félre ismerte a nagyapját, mivel az ajánlatáról ítélve nem tisztességes ember, így én csak azt remélem, hogy időbe rá jön, milyen ember is maga.
- De hát meg sem hallgatott, honnan tudná, hogy mit akartam? - nézet rám a szemüvege mögül.
- Sajnos, volt tapasztalatom megismerni az embereket.
- Akkor még is mit akartam? - kérdezte.
- Tudja... a maga családjukba mindenki ennyit beszél... A kérdésére a válasz pedig, nyilván azt akarta, hogy legyek kedves az unokájával, esetlegesen kerüljek közel hozzá... netalántán legyek a barátnője. Rosszul gondolom? - meredtem rá.
- Nem. - válaszolt, majd zavartan lesütötte a szemét.
- Mindjárt gondoltam. Szánalmas. Viszlát! - hagytam magárra a folyosón, majd indultam kifelé az épületből, közben azon gondolkoztam, hogy viselkedhet valaki így... nem értem az embereket és nem is akarom megérteni. Mikor hazaértem, Kristen izgatottan várt rám.
 - Milyen napod volt?
- Érdekes. - válaszoltam.
- Bővebben Wayra?
- Sajnálom Kristen, de nekem nincs kedvem beszélgetni. Tudod az egyetem jó, az órák is elfogadhatók, de van egy férfi, akit nagyon nem kedvelek és Caleb baráti társaságát sem igazán... főleg Samantát. - vallottam be és egész hosszan válaszoltam.
- Oh... mit tettek, én kedves embereknek ismertem meg őket... és Sam pedig régen Caleb barátnője volt, csak valamin nagyon összevesztek.
- Hm... azon nem csodálkozom. Igazából a többiekkel nem is volt annyira problémám... csak talán én vagyok túl érzékeny... De most felmegyek, ha nem baj..
- Menj csak. Nemsokára úgy is jönnek a fiúk.
- A fiúk? - néztem rá meglepve.
- Igen. Caleb és Tom, a nagyapja.
- Oh.... értem. - mondtam, majd bementem a teraszról és ledőltem. Egészen addig nem merészkedtem ki, ameddig a hasam nem morgott élelem hiányában.

3. Rajt

Nem gondoltam volna, hogy rögtön másnap mehetek is az egyetemre, de mint mindent, Kristen ezt is elintézte nekem. Egyelőre nem döntöttem el, hogy ezért morcosnak vagy hálásnak kellene lennem.
- Jó reggelt kedvesem!- üdvözölt, mikor leértem a reggeliző asztalhoz.
- Neked is jó reggelt!- mondtam, majd leültem az egyik székre.
- Tükörtojást készítettem, pirítóssal. Remélem szereted.
- Igen, köszönöm. Jó lesz. - mondtam majd, öntöttem magamnak a gyümölcsléből.
- A fényképezőgéped hogy van? El tudod ma vinni?
- Igen persze, csak az egyik objektív sérült meg. Nem komoly. Annyi, hogy makró képet nem tudok egyelőre készíteni. - válaszoltam.
- Sajnos ehhez nem értek, de ha szükséged van val...
- Nem. - vágtam közbe. - Nem kell semmi köszönöm.
- Rendben, ahogy gondolod. Akkor jó étvágyat! - mondta, majd nekiállt a reggelinek.
- Köszönöm, neked is.
Miután megreggeliztünk, kerestem egy ruhát, amit felvehetek az első egyetemi napomra. Nem tudom, hogy itt mi a divat, mivel nálunk biztosan más volt... más volt a körülmény, a család és a barátok... Megkérdezhetném Kristen-t, de nem akarom, hogy azt gondolja, hogy bárkinek is meg akarok felelni, mert ez nem így van. Nem érdekel senki és semmi.

Egy egyszerű öltözetet választottam. Egy kék pólót, egy farmert és egy fekete blézert. Felkötöttem a hajam és megcsináltam a mindennapi sminkem, hogy legalább hanyagnak ne tűnjek annyira. Bepakoltam a szükséges holmikat a táskámba, majd elindultam lefele. Pont csengettek. Kristen ajtót nyitott, mire leértem.
- Szia, jöttem az unokahúgodért. - mondta vigyorogva a szószátyár.
- Szervusz Caleb! Gyere csak be. Wayra, kedvesem jöttek érted! - szólt... igaz már szinte ott voltam.
- Látom. - mondtam borús tekintettel.
- Mehetünk? - nézett rám a fiú.
- Igen. Szia Kristen! - köszöntem el.
- Vigyázz magadra! Caleb, te különösen vigyázz rá! - engedett el minket.
- Nehogy komolyan vedd, amit mondott. - jegyeztem meg.
- Ne aggódj, le sem fogom venni a szemem rólad. - mondta vigyorral az arcán.
- Aha...
- Kristen említette, hogy megsérült a géped... és elhoztam az enyémet, amit nem használok. Kicsit régi darab, de szerintem boldogulni fogsz vele. - adta a kezembe a fényképező tartóját.
- Kösz, de van sajátom. Nem kell ez. - nyújtottam vissza.
- Rendben... bár nem hiszem, hogy örülnek majd, ha egy törött géppel mész be.... tudod.... még erre sem tudsz vigyázni. - tudtam, hogy direkt cukkol, de egyben igaza is volt, így el tettem a táskát.
- Rendben... köszönöm. - préseltem ki magamból.
- Igazán nincs mit. - mondta, miközben kanyarodott kifele az utcából.
- Hogy aludtál? - nem feleltem a kérdésére, attól, hogy elvisz és hogy ő beszélgetni akar, meg ha ad egy gépet is.... nem vagyok köteles vele beszélni. Várt egy kicsit, majd folytatta a monológját.
- Tudod én jól aludtam. Álmodtam is valamit, mivel mindig álmodom, de arra sajnos nem emlékszek... Oké. Értem én, hogy nem vagyok neked szimpatikus, de azért legalább válaszolj a kérdésemre, ha már kérdezek tőled.
- Jól.
- Tessék?
- Jól aludtam, és figyeld az utat. - tovább nem szóltam hozzá, csak mikor már oda értünk az egyetemhez és kiszálltunk az autóból.
- Köszi a fuvart... meg mindent.
- Igazán nincs mit. - mondta, mikor én már szedtem a lábaimat az épület felé. - Nyugi, nem kell megvárnod, én ismerem a járást... ellenben veled. Ha szeretnéd, körbevezetlek. - ajánlotta fel a segítségét ismét...
- Nem kell.
- Ahogy óhajtod... - hagyott magamra. Igazából fogalmam sem volt, hogy hova kellene mennem. Az órarendem megvolt, de az épületet nem ismertem. Kedvem sem volt senkitől segítséget kérni, így ott álltam a folyóson... közben eszembe jutott, hogy mennyivel másabb lenne a jelen, ha itt lenne ő...

2. Szószátyár idegen

Mindenféle érzés kavargott bennem. Az addigi életemnek az árnyékát is ki akartam törölni, egyedül egy képet tettem ki az éjjeliszekrényre. Egy családi képet, amin mind rajta vagyunk; anya, apa, Robert és én. A Cambel család.
- Oh... helló! - köszönt egy idegen, aki az ajtómban állt.
- Helló. Ki vagy? - kérdeztem a srácot. Körülbelül velem egy idős lehetett és legalább annyira meglepet, mint én.
- Ezt én is kérdezhetném.
- De én kérdeztem. Válaszolj! - emeltem meg a hangom, majd alaposan szemügyre vettem a világos barna hajú, kék szemű idegent.
- Jogos. Caleb Briston.
- A név nem mond nekem semmit. Jaj, hát persze, te vagy, akivel Kristen beszélt.
- Igen. És te vagy az unokahúg.
- Igen. Ha ezt megbeszéltük.. ne haragudj de...
- Semmi de. Beszélgetni jöttem. - folytatta a srác.
- De én nem akarok beszélgetni. - világosítottam fel.
- Az engem nem érdekel.
- Feljelentelek zaklatásért! Menj innen! - mordultam rá.
- Nézd, nem nagyon ajánlom fel a társaságom másoknak, szóval...
- Nem érdekel!
- Oké. látom nagyon makacs lány vagy, rendben. Jobb, ha tudod, hogy nem adom fel. Ne aggódj, nem udvarolok neked meg semmi ilyesmi, nem mintha nem lennél jó csaj, csak nem szeretem a csajokat. Vagyis nem úgy nem szeretem, mert szeretem a csajokat... csak... hagyjuk. - vett egy nagy levegőt, majd folytatta – Szóval, ha valakivel beszélni akarsz...
- Kösz. - mondtam, majd ismét beletemetkeztem a kezembe lévő könyv lapjaiba.
- Tudom mi történt veled.... Kristen elmondta, szóval igazán beszélgethetnénk. - nézett a közös fotóra mikor beszélt.
- Nem vagy a lelki dokim.- vágtam oda hanyagul.
- De még lehetek. - mosolyodott el. Én pedig úgy tettem, mint aki nem is figyel rá, remélve, hogy így leszáll rólam és kimegy a szobából.
- Na jó, ha te nem szeretnél magadról beszélni, majd mesélek én. Tehát egyedüli gyerek vagyok és itt az egyetemen tanulok, grafikát. Tudod, művészeti beállítottságú vagyok. A szüleim külföldön vannak... ott dolgoznak így a nagyapámmal élek jelenleg és a kutyájával Caca-val. Nagyon aranyos border collie. Aztán tudni kell azt is, hogy a nagyim öt éve halt meg, így a nagypapával egymásnak nyújtunk támaszt a nehéz időkben. Szeretem a természetet és a nagynénid főztjét... a papa sajnos nem tud főzni, mint ahogy én sem. Ez bizonyára családi vonás. Oh, igen és olvasni is szeretek szóval igazán elmondhatod, mit olvasol. - nézett rám vigyorogva, miközben leült az ágyam szélére.
- Te soha nem adod fel? - néztem fel a könyv mögül.
- Soha. - mondta mosolyogva.
- Oké... akkor közlöm, hogy záróra van. Menj innen!- ismét rá kellett mordulnom, hogy megértse, hogy én nem óhajtok se vele se mással beszélgetni.
- Rendben, használd a varázsszót.
- Kérlek. - mondtam ki alig hallhatóan.
- Meggyőztél, de nyitásra jövök. Szia Wayra! - ment ki a szobából, így végre egyedül maradtam.

1. Költözés

Nem értem, miért kell Bristol-ból New York-ba költözni... Az egésznek nincs is értelme és még kedvem sincs hozzá. Mindegy. Most már mindegy, itt várok a reptéren a kedves nagynénémre, aki fogalmam sincs, hogy hogy néz ki.
- Szia. Te lennél Wayra? - kérdezte egy idősebb szőke hajú hölgy.
- Igen. Jó napot!
- Én vagyok a nagynénéd. Kristen Cambel.
- Üdvözlöm. - mondtam lesütött szemekkel. Elegáns és finom hölgy benyomását keltette, nem tudom, hogy fog megbarátkozni az új lázadó énemmel. A régivel biztosan kijött volna....
- Ennyi holmid van csak? - nézett a bőröndömre és a táskámra.
- Igen.
- Remélem azért ruhát is hoztál magaddal. - kacsintott.
- Hoztam.
- Nézd kincsem, tudom, nem ismerjük egymást. Tudom, hogy nincs kedved itt lenni és minden bizonnyal eleged van. Nem akarsz beszélni róla, de itt vagyok és már egy csapat vagyunk. Ugye tudod? - tartotta meg első szent beszédét a kocsihoz érve.
- Tudom.
- Hát rendben. Mit fogsz tanulni az egyetemen?
- Grafikát és fotózást.
- Nem látom a géped.
- Mert eltört.
- Oh, értem. Majd keresünk egy jót, rendben?
- Nem kell köszönöm. Megoldom.
- Ebben biztos vagyok, de szeretnék segíteni és van rá pénzem. Tudod, én divattervező vagyok és van egy kis szalonom.
- Ez érdekesen hangzik. - próbáltam udvarias lenni, de közben alig vártam, hogy odaérjünk a házhoz és, hogy elvonulhassak a kijelölt szobámba.
- Igen. Mondd, mit szeretnél ebédelni?
- Teljesen mindegy nem vagyok éhes.
- Kicsi lány... hidd el nekem, nem a nádszál vékony lányok a divatok. Valamit csak szeretnél enni. Mi a kedvenced?
- Nincs. - pontosabban már nincs... nem lehet, mert amihez kötődünk, azt úgy is elveszítjük.
- Hát rendben én imádom a spagettit és arra gondoltam ehetnénk. Már meg is főztem. - mondta mosolyogva. Szinte mindig mosolyog. Amióta itt vagyok nagyon kedves és türelmes is. Optimista nő. - Köszönöm.
- Igazán nincs mit kicsim. Itt is vagyunk! - csattant ki az örömtől. A ház hatalmas volt, New York kertvárosában, nem a hatalmas forgatagban, hanem egy egészen egyszerű, eldugott kis helyen. Tetszett. Kiszálltam az autóból és fogtam a csomagjaimat.
- Nagyon szép. - mondtam egy halvány mosollyal.
- Köszönöm. Na gyere! - mondta az ajtónyitás után. A ház belül még szebb és érdekesebb volt, mint kívül. Mire kipakoltam, nem találtam sehol a házban, így kimentem a kertbe ahol épp telefonált. - Édesem. - köszönt mosolyogva, majd folytatta a telefon beszélgetést. - Caleb, értsd meg, most nem tudok neked zongoraórát adni, itt van az unokahúgom.... Igen, van és nagyon bájos.... Nem hiszem, hogy örülne neki..... Caleb.... Caleb! Letette. - fordult felém.
- Sajnálom.
- Ugyan, ezt a srácot nem kell, de az az érzésem, most jön a nagypapájával együtt. - Értem. Akkor én felmegyek... - Kicsim, nem kell. Nem rossz népek.
- Tudom, csak nincs kedvem...
- Jól van, menj csak!- mondta mosolyogva én pedig megköszöntem majd elmentem.

Előszó

Mitől változik meg egy lány élete?
Talán ha a szülei autó balesetben meghalnak?
Esetleg ha a bátya börtönbe kerül, mert megöli a vétkes vezetőt?
Vagy ha a lány depresszióba kerül és el kell költöznie egy kisvárosból a hatalmas New- York-ba?
Ha addig nem ismert nagynénjéhez költözik?
Ha közbe egyetemre készül?
Netán ha egy vakrandi során rádöbben az igazságra?

Hogy mi ösztönzi a változásra Wayra-t nem tudni.
Egy biztos eltökélt szándéka megváltozni, bár a változás nem olyan könnyű, talán leheleten is,  ha közben a múltja kopogtat az ajtaján...