21. Bolond

- De... szeretlek.
- Sose foglak megérteni Wayra...
- Én sem magamat. - mondtam majd a földet kezdtem el bámulni. Hozzá ért a kezével az arcomhoz és felemelte a fejem, hogy a tekintetemet rá szegezzem. Mélyen a szemembe nézett, mintha a lelkembe szeretne olvasni. Lehunytam egy pillanatra a szemhéjam. - Menj el. - mondtam ki határozottan.
- Mi? - éreztem a meglepetséget a hangjában.
- Menj el. Felejtsd el... pillanatnyi elme zavar. Ezzel a gyilkosokat is felmentik. - magyaráztam.
- Most azt akarod, hogy csináljak úgy mintha meg sem történt volna? - vont kérdőre.
- Pontosan.
- De hát ez nekem nem fog menni... fog már fel, hogy nem tudok csak barátként tekinteni rád... az első perctől kezdve beléd estem, mint festő a festékes vödörbe.
- Igen, mivel útban voltam. - tartottam még mindig csukva a szemem, nagy levegőt vettem, felnyitottam elnehezedő szempilláim, majd a szemébe néztem.
- Sajnálom Caleb, de vagy te mész el vagy én. Nem lehetek a barátod sem ez tisztán látszik.
- És hova akarsz még is menni?
- Látod.... elküldesz. - mondtam cinikus mosollyal.
- Igen, mert én mindig várni fogok rád, hogy vissza gyere, de te nem biztos. - Igaza volt.... és ez fájt.
- Kérlek... tudod hol az ajtó. - mondtam. Oda léptem az ablakomhoz és kinéztem rajta, megvártam ameddig egyedül maradtam a szobába. Sírni kezdtem, elfogott a pánik... nem értettem mi történt velem... nem értettem, hogy lehettem ennyire szívtelen és gonosz, de a legrosszabb, még is hogyan csókolhattam meg pont őt.... Őt, akiért alapból hevesebben vert a szívem. - Bolond vagy Wayra... egyre bolondabb leszel.- állapítottam meg magamról a valós igazságot.
- Édesem... - lépett be Kristen a nyitott szoba ajtón... azt láthatta, ahogy a könnyeim végig szaladnak az arcomon, majd a földön lévő sós tengerbe hullanak. - Mi történt?
- Bolond vagyok...
- Wayra... kicsim... - szólt a nyugtató hangján majd megölelt, oda kuporodva mellém. Bátorságot gyűjtöttem majd ontani kezdtem a szót, mint egy robbanni készülő vulkán.
- Idióta vagyok! Az első pillanattól tudom, hogy Caleb egy különleges fiú.. figyel rám. De most volt lehetőség és én elcsesztem, csak azért mert félek. Félek attól, hogy mi van, ha kilép az életemből, úgy mint anya és apa. Úgy mint Rob.... mi van ha elmegy... ha itt hagy.... így inkább én küldtem el... Érted?  Tiszta bolond vagyok.
- És akkor mit érzel Caleb iránt?
- Nem tudom. - ráztam meg a fejem és töröltem meg az arcom, majd próbáltam egyenletesen venni a levegőt. - Tudod az a baj.. hogy félek és nem akarok csalódni és azt sem szeretném ha bennem csalódnának és nagyon kiszúrnék Zoe-val is.
- Akkor mi legyen most?
- Kerülni fogom Calebet. - válaszoltam már határozottan.
- Jaj te lány.... - ölelt meg szorosabban. Ez az ölelés most jól eset.
- Bolond vagyok Kristen.... nagyon bolond.

20. De...

- Csak egy egyszerű ölelést. - mondta lesütött szemmel. Kicsit várt majd rám nézett. - Mondhatok valamit?
- Igen persze. - feleltem mosolyogva.
- Megkedveltelek. - mondta és közben végig az arcomat fürkészte, egészen pontosan a szememben próbált válaszra lelni, de én csak az arcomon kicsapódó pírt éreztem, ami szépen lassan elöntötte a testem. Próbáltam úrrá lenni ezen az érzésen, de lehetetlennek bizonyult. Ösztönből cselekedtem és megcsókoltam. Az ajkamat övéhez tapasztottam, majd elkezdődött az ajkaink közös keringője. Finom volt a csókja, lágy, érzéki, de még is tüzes.
- Én is. - mondtam miután a közös csomó pontunk szét vált.
- Wayra... el sem tudom mondani, hogy mennyire örülök ennek a mondatodnak. - mondta, majd megölelt, ekkor érkezett meg Kristen.
- Szia...sztok! Remélem nem zavartam meg semmit. - mondta kicsit bizonytalanul a nagynénim.
- Nem.  - vágtuk rá egyszerre... persze ez így nem volt túl meggyőző.
- Rendben. Én kipakolok a konyhába. - mondta, azzal magunkra hagyott a folyosón.
- Most mi lesz? - nézett rám Caleb.
- Mi legyen?
- Mit szeretnél?
- És te?
- Téged. - mondta.
- Én pedig téged. - mosolyodtam el, majd megpusziltam.
- Felmegyünk?
- Menjünk. - egyeztem bele, majd elindultunk a szobám irányába, mikor beléptünk az ajtómon becsukta azt, majd felém fordult.
- Tudod Wayra, az első pillanattól kezdve tetszel nekem. Te vagy az egyetlen lány, aki fontos nekem... akit szeretek, akit képes vagyok szeretni. - nézett a szemeimbe.
- Caleb....
- Igen?
- Fogd be! - oda léptem és megcsókoltam. Ajkaink ismét kusza játszmába kezdtek. A szívverésem egyre csak fokozódott és a vágyakozásom egyre nőtt.
-Szeretlek. - mondta, mikor ajkaink búcsút vettek egymástól.
- Én is szeretlek.
- De?
- Nem mondtam...
- De így érzed... van egy de... igaz? - kérdezte.
- Igen. De nem akarlak megbántani.... nem szeretnék fájdalmat okozni neked és Zoe-nak.
- És akkor most mi lesz?
- Nem tudom Caleb. Félek és tudom hogy nem lehetek veled. De...
- De? Még is mi az a de?
- De... szeretlek.

19. Egy ölelés

Haza mentem Calebtől, szerencsére nem volt otthon Kristen és így nyugodtan rendbe tehettem magam. Egyetem sem volt, vagyis volt, de nekem nem volt órám, így nyugodt szívvel fürödhetem meg, szedhettem rendbe magam és a gondolataimat, amik minden fele cikáztak. Elmélyülve a gondolat világomban, az gátolt meg, hogy csengettek. Lementem az emeletről és ajtót nyitottam.
- Szia! Örülök, hogy látlak. - lökte beljebb az ajtót és be is lépet az előtérbe.
- Szia.- ennyi jött ki a torkomon.
- Hogy vagy? - kérdezte, mintha mi sem történt volna.
- Szerinted?- néztem rá.
 - Nem tudom. Sosem mondtad el mit gondolsz... azért jöttem, hogy megkérdezzem és bocsánatot kérjek. - mondta olyan őszinte kék szempárral, aminek hittem is volna, ha nem ismerném a testvérem.
- Elkéstél, de megbocsájtok. A testvérem vagy... de most hívnom kell a rendőrséget.
- Másodszorra is rács mögé dugnál?
- Ha másképp nem tanulsz... - mondtam lesütött szemekkel. Tudom, hogy miattam került börtönbe, mert én elmondtam az igazat, és azt is tudom, hogy védenem kellene, mert a testvérem.... de egy gyilkos.
- Tudod... jó húgocska vagy.. és voltál.
- Akkor miért tetted? Miért ölted meg a sofőrt? -néztem a tenger kék szempárba, nem tudom mi volt pontosan bennük, ahogy az én gondolataim cikáztak, úgy cikáztak az övéi is. Benne volt a harag, a düh, a kegyetlenség, a szomorúság és valahol mélyen a válasz is, de azt már nem láttam a szemeiben.
- Bosszúból, elkapott az indulat.
- Honnan tudod, hogy azt az autóst ölted meg?
- Erre nem válaszolhatok. Még nem. De hívd a rendőrséget.... - kapta el a tekintetét és a telefonra vetette a szemét, meglepő, hogy milyen gyorsan meglátta, hogy hol van.
- Komolyan Rob, miért jöttél?
- Hogy bocsánatot kérjek és megnézzem, hogy jól vagy-e. - mondta nyugodt egyszerűséggel a hangjában.
- Nem hiszem, hogy csak ennyi lenne. Menj el! - mondtam a bátyámnak.
- És a rendőrség?
- Csak menj el. - tudtam, ha egyszer megtalálták most is megfogják.
- Meg fogsz látogatni? - kérdezte.
- Meg. - mondtam, válaszul felállt és elindult az ajtó irányába. Én megállítottam és megöleltem. - Össze törted a szívem tesó és nem csak a gépemet. - mondtam. Kis idő múlva elengedtem a karjaim fogságából.
- Way, te túl jó vagy... nem csak hozzám.... hanem az egész világhoz. - nyomot egy puszit a homlokomra, majd kisétált a fehér ajtón, ami becsukódott mögötte...az életemben másodszorra csinálta meg ezt velem.

- Caleb, ide tudnál jönni?- szóltam bele a telefonomba, a vonal másik végéről érkezett egy hang, hogy öt perc és itt lesz. Kristen még nem volt itthon, nekem pedig valakivel meg kell osztanom az eseményeket. Valakinek ki kell nyitnom a szívem ezen részét, és Caleb-ben bízok a legjobban.
Ígéretéhez mérten itt is volt.
- Mi történt, minden rendben? - kérdezte abban a pillanatban, mikor ajtót nyitottam neki.
- Igen... csak Robert itt járt és szükségem volt egy ölelésre. - vallódtam be női gyengeségem jelét, erre ő szó nélkül megölelt.
- Hercegnő... de nem bántott, ugye?
- Nem. Csak megint kisétált az életemből.
- Wayra, ígérd meg, hogy nem sírsz senki miatt....
- Miért? - néztem fel rá, mikor elengedtük egymást.
- Mert senki nem érdemli meg, hogy egyetlen egy könnycseppet ejts érte.
- Nem ígérem ezt meg neked...
- Miért?
- Mert bárki megérdemli a könny cseppjeim....
- Jó... csak miattam ne sírj soha. Jó?- nézett mélyen a szemembe, közben a válaszom kereste.
- Jó.
- Wayra, mond csak....
- Igen?- néztem rá.
- Mit jelentet neked ez az ölelés?
- Mint a többi....
- Vagyis?- tudakolta a pontos választ, amit én magam sem tudok.
- Biztonságot. - mondtam rövid ideig tartó gondolkodás után.- És neked?
- Csak egy egyszerű ölelést. - mondta lesütött szemmel.