3. Rajt

Nem gondoltam volna, hogy rögtön másnap mehetek is az egyetemre, de mint mindent, Kristen ezt is elintézte nekem. Egyelőre nem döntöttem el, hogy ezért morcosnak vagy hálásnak kellene lennem.
- Jó reggelt kedvesem!- üdvözölt, mikor leértem a reggeliző asztalhoz.
- Neked is jó reggelt!- mondtam, majd leültem az egyik székre.
- Tükörtojást készítettem, pirítóssal. Remélem szereted.
- Igen, köszönöm. Jó lesz. - mondtam majd, öntöttem magamnak a gyümölcsléből.
- A fényképezőgéped hogy van? El tudod ma vinni?
- Igen persze, csak az egyik objektív sérült meg. Nem komoly. Annyi, hogy makró képet nem tudok egyelőre készíteni. - válaszoltam.
- Sajnos ehhez nem értek, de ha szükséged van val...
- Nem. - vágtam közbe. - Nem kell semmi köszönöm.
- Rendben, ahogy gondolod. Akkor jó étvágyat! - mondta, majd nekiállt a reggelinek.
- Köszönöm, neked is.
Miután megreggeliztünk, kerestem egy ruhát, amit felvehetek az első egyetemi napomra. Nem tudom, hogy itt mi a divat, mivel nálunk biztosan más volt... más volt a körülmény, a család és a barátok... Megkérdezhetném Kristen-t, de nem akarom, hogy azt gondolja, hogy bárkinek is meg akarok felelni, mert ez nem így van. Nem érdekel senki és semmi.

Egy egyszerű öltözetet választottam. Egy kék pólót, egy farmert és egy fekete blézert. Felkötöttem a hajam és megcsináltam a mindennapi sminkem, hogy legalább hanyagnak ne tűnjek annyira. Bepakoltam a szükséges holmikat a táskámba, majd elindultam lefele. Pont csengettek. Kristen ajtót nyitott, mire leértem.
- Szia, jöttem az unokahúgodért. - mondta vigyorogva a szószátyár.
- Szervusz Caleb! Gyere csak be. Wayra, kedvesem jöttek érted! - szólt... igaz már szinte ott voltam.
- Látom. - mondtam borús tekintettel.
- Mehetünk? - nézett rám a fiú.
- Igen. Szia Kristen! - köszöntem el.
- Vigyázz magadra! Caleb, te különösen vigyázz rá! - engedett el minket.
- Nehogy komolyan vedd, amit mondott. - jegyeztem meg.
- Ne aggódj, le sem fogom venni a szemem rólad. - mondta vigyorral az arcán.
- Aha...
- Kristen említette, hogy megsérült a géped... és elhoztam az enyémet, amit nem használok. Kicsit régi darab, de szerintem boldogulni fogsz vele. - adta a kezembe a fényképező tartóját.
- Kösz, de van sajátom. Nem kell ez. - nyújtottam vissza.
- Rendben... bár nem hiszem, hogy örülnek majd, ha egy törött géppel mész be.... tudod.... még erre sem tudsz vigyázni. - tudtam, hogy direkt cukkol, de egyben igaza is volt, így el tettem a táskát.
- Rendben... köszönöm. - préseltem ki magamból.
- Igazán nincs mit. - mondta, miközben kanyarodott kifele az utcából.
- Hogy aludtál? - nem feleltem a kérdésére, attól, hogy elvisz és hogy ő beszélgetni akar, meg ha ad egy gépet is.... nem vagyok köteles vele beszélni. Várt egy kicsit, majd folytatta a monológját.
- Tudod én jól aludtam. Álmodtam is valamit, mivel mindig álmodom, de arra sajnos nem emlékszek... Oké. Értem én, hogy nem vagyok neked szimpatikus, de azért legalább válaszolj a kérdésemre, ha már kérdezek tőled.
- Jól.
- Tessék?
- Jól aludtam, és figyeld az utat. - tovább nem szóltam hozzá, csak mikor már oda értünk az egyetemhez és kiszálltunk az autóból.
- Köszi a fuvart... meg mindent.
- Igazán nincs mit. - mondta, mikor én már szedtem a lábaimat az épület felé. - Nyugi, nem kell megvárnod, én ismerem a járást... ellenben veled. Ha szeretnéd, körbevezetlek. - ajánlotta fel a segítségét ismét...
- Nem kell.
- Ahogy óhajtod... - hagyott magamra. Igazából fogalmam sem volt, hogy hova kellene mennem. Az órarendem megvolt, de az épületet nem ismertem. Kedvem sem volt senkitől segítséget kérni, így ott álltam a folyóson... közben eszembe jutott, hogy mennyivel másabb lenne a jelen, ha itt lenne ő...