1. Költözés

Nem értem, miért kell Bristol-ból New York-ba költözni... Az egésznek nincs is értelme és még kedvem sincs hozzá. Mindegy. Most már mindegy, itt várok a reptéren a kedves nagynénémre, aki fogalmam sincs, hogy hogy néz ki.
- Szia. Te lennél Wayra? - kérdezte egy idősebb szőke hajú hölgy.
- Igen. Jó napot!
- Én vagyok a nagynénéd. Kristen Cambel.
- Üdvözlöm. - mondtam lesütött szemekkel. Elegáns és finom hölgy benyomását keltette, nem tudom, hogy fog megbarátkozni az új lázadó énemmel. A régivel biztosan kijött volna....
- Ennyi holmid van csak? - nézett a bőröndömre és a táskámra.
- Igen.
- Remélem azért ruhát is hoztál magaddal. - kacsintott.
- Hoztam.
- Nézd kincsem, tudom, nem ismerjük egymást. Tudom, hogy nincs kedved itt lenni és minden bizonnyal eleged van. Nem akarsz beszélni róla, de itt vagyok és már egy csapat vagyunk. Ugye tudod? - tartotta meg első szent beszédét a kocsihoz érve.
- Tudom.
- Hát rendben. Mit fogsz tanulni az egyetemen?
- Grafikát és fotózást.
- Nem látom a géped.
- Mert eltört.
- Oh, értem. Majd keresünk egy jót, rendben?
- Nem kell köszönöm. Megoldom.
- Ebben biztos vagyok, de szeretnék segíteni és van rá pénzem. Tudod, én divattervező vagyok és van egy kis szalonom.
- Ez érdekesen hangzik. - próbáltam udvarias lenni, de közben alig vártam, hogy odaérjünk a házhoz és, hogy elvonulhassak a kijelölt szobámba.
- Igen. Mondd, mit szeretnél ebédelni?
- Teljesen mindegy nem vagyok éhes.
- Kicsi lány... hidd el nekem, nem a nádszál vékony lányok a divatok. Valamit csak szeretnél enni. Mi a kedvenced?
- Nincs. - pontosabban már nincs... nem lehet, mert amihez kötődünk, azt úgy is elveszítjük.
- Hát rendben én imádom a spagettit és arra gondoltam ehetnénk. Már meg is főztem. - mondta mosolyogva. Szinte mindig mosolyog. Amióta itt vagyok nagyon kedves és türelmes is. Optimista nő. - Köszönöm.
- Igazán nincs mit kicsim. Itt is vagyunk! - csattant ki az örömtől. A ház hatalmas volt, New York kertvárosában, nem a hatalmas forgatagban, hanem egy egészen egyszerű, eldugott kis helyen. Tetszett. Kiszálltam az autóból és fogtam a csomagjaimat.
- Nagyon szép. - mondtam egy halvány mosollyal.
- Köszönöm. Na gyere! - mondta az ajtónyitás után. A ház belül még szebb és érdekesebb volt, mint kívül. Mire kipakoltam, nem találtam sehol a házban, így kimentem a kertbe ahol épp telefonált. - Édesem. - köszönt mosolyogva, majd folytatta a telefon beszélgetést. - Caleb, értsd meg, most nem tudok neked zongoraórát adni, itt van az unokahúgom.... Igen, van és nagyon bájos.... Nem hiszem, hogy örülne neki..... Caleb.... Caleb! Letette. - fordult felém.
- Sajnálom.
- Ugyan, ezt a srácot nem kell, de az az érzésem, most jön a nagypapájával együtt. - Értem. Akkor én felmegyek... - Kicsim, nem kell. Nem rossz népek.
- Tudom, csak nincs kedvem...
- Jól van, menj csak!- mondta mosolyogva én pedig megköszöntem majd elmentem.