9. Zűrzavar

- Caleb! - ordítottam utána, azt remélve, hogy meg áll. Reményem igaznak bizonyult. Csodálatos.... oda futottam hozzá. - Miért haragszol rám?
- Mert.
- Mit tettem?
- Tényleg nem tudod?
- Nem igazán.
- Én sem. - rázta meg a fejét és a földet bámulta. Nem tudtam hova tenni a viselkedést.
- Hm? - néztem mélyen a szemébe, mikor rám pillantott.
- Felejtsük el. Rossz napom van, nem a te hibád. Csak volt, amit másképp képzeltem.
- Értem, és sajnálom. Tudok segíteni? - néztem rá, a két srác is furán nézett ránk. Nem tudom, mi történik itt.... de az egész zavaros. Caleb hangulat váltásai....
- Igen. De nem fogod megtenni...
- Hm?

- Csak ölelj meg. - kért meg rá.... igazából ellenkeztem az általam felállított képpel... és megtettem. Nem tudom miért... talán mivel sokat köszönhetek neki... nagyon sokat. Szorosan ölelt magához, amit nem értettem... Mi történt vele, ami ennyire megrázta? Hiszen ő mindig a kedves, vidám srác.... de úgy néz ki van amikor Disney Land-ben is esik az eső. Mikor elengedett mélyen fürkésztem cikázó tekintetét.
- Minden rendben?
- Igen. Csak egy kicsit kellemetlen... hogy te pátyolgatod az én lelkem.... mikor egészen eddig fordítva történt.
- Kell a változatosság és barátok vagyunk.
- A barátodnak tartasz? - nézett rám döbbenten.
- Ha megengeded.
- Sőt, örülök is neki. - mondta mosolyogva... a szokásos szószátyár mosolyával.
- Oké... akkor mehetek veled és a testőreiddel? - ezen ismét nevetett.
- Fiúk... hallottátok a hölgyet.
- De nem azt...
- Nem, nem azt. - mondta kicsit gorombán a magasabbiknak, amit szintén nem értettem. - Gyere Wayra! - vette át a táskámat. A két fiú még két utcát jött velünk majd jobbra fordultak, amikor mi balra. Ez után Caleb átvette a szót.
- Bocsi... hogy olyan voltam ma... de összetörték a szívem.
- Ki?
- Nem lényeg... én voltam a hülye... a csaj már máskor is jelezte, hogy van barátja és nem vagyok az esete.
- Hülye az a lány. - mondtam mosolyogva, hogy jobb kedvre derítsem. Mosoly szerűségre húzta az ajkait, de ez nem volt igazi mosoly... szegény nagyon kiborult. - És most mi lesz?
- Elmegyek egy randira... vakrandira, amit a nagypapám szervezett le nekem. -
 Ez komoly? Tudsz róla?
- Hogy értve?
- Ő..ő.... na jó... a papád egyszer említett nekem valamit, de mondtam, hogy mi csak barátok vagyunk.
- Oh..... a papa. Sajnálom.
- Ugyan... hisz Kristen is ilyen.
- Jogos. Itthon vagy. - mondta, mikor a kapuhoz értünk.
- Igen. Fel a fejjel Caleb, azt a lányt, pedig jobb elfelejtened hisz meg sem érdemel. - kacsintottam.
- Gondolod? Miért ki érdemel meg?- fürkészte az arcom.
- Neked kell tudni és megtalálni, de érezni fogod.
- Te már csak tudod....
- Igen. - mondtam mosolyogva, majd elköszöntünk egymástól.