2015. január 18., vasárnap

2. Szószátyár idegen

Mindenféle érzés kavargott bennem. Az addigi életemnek az árnyékát is ki akartam törölni, egyedül egy képet tettem ki az éjjeliszekrényre. Egy családi képet, amin mind rajta vagyunk; anya, apa, Robert és én. A Cambel család.
- Oh... helló! - köszönt egy idegen, aki az ajtómban állt.
- Helló. Ki vagy? - kérdeztem a srácot. Körülbelül velem egy idős lehetett és legalább annyira meglepet, mint én.
- Ezt én is kérdezhetném.
- De én kérdeztem. Válaszolj! - emeltem meg a hangom, majd alaposan szemügyre vettem a világos barna hajú, kék szemű idegent.
- Jogos. Caleb Briston.
- A név nem mond nekem semmit. Jaj, hát persze, te vagy, akivel Kristen beszélt.
- Igen. És te vagy az unokahúg.
- Igen. Ha ezt megbeszéltük.. ne haragudj de...
- Semmi de. Beszélgetni jöttem. - folytatta a srác.
- De én nem akarok beszélgetni. - világosítottam fel.
- Az engem nem érdekel.
- Feljelentelek zaklatásért! Menj innen! - mordultam rá.
- Nézd, nem nagyon ajánlom fel a társaságom másoknak, szóval...
- Nem érdekel!
- Oké. látom nagyon makacs lány vagy, rendben. Jobb, ha tudod, hogy nem adom fel. Ne aggódj, nem udvarolok neked meg semmi ilyesmi, nem mintha nem lennél jó csaj, csak nem szeretem a csajokat. Vagyis nem úgy nem szeretem, mert szeretem a csajokat... csak... hagyjuk. - vett egy nagy levegőt, majd folytatta – Szóval, ha valakivel beszélni akarsz...
- Kösz. - mondtam, majd ismét beletemetkeztem a kezembe lévő könyv lapjaiba.
- Tudom mi történt veled.... Kristen elmondta, szóval igazán beszélgethetnénk. - nézett a közös fotóra mikor beszélt.
- Nem vagy a lelki dokim.- vágtam oda hanyagul.
- De még lehetek. - mosolyodott el. Én pedig úgy tettem, mint aki nem is figyel rá, remélve, hogy így leszáll rólam és kimegy a szobából.
- Na jó, ha te nem szeretnél magadról beszélni, majd mesélek én. Tehát egyedüli gyerek vagyok és itt az egyetemen tanulok, grafikát. Tudod, művészeti beállítottságú vagyok. A szüleim külföldön vannak... ott dolgoznak így a nagyapámmal élek jelenleg és a kutyájával Caca-val. Nagyon aranyos border collie. Aztán tudni kell azt is, hogy a nagyim öt éve halt meg, így a nagypapával egymásnak nyújtunk támaszt a nehéz időkben. Szeretem a természetet és a nagynénid főztjét... a papa sajnos nem tud főzni, mint ahogy én sem. Ez bizonyára családi vonás. Oh, igen és olvasni is szeretek szóval igazán elmondhatod, mit olvasol. - nézett rám vigyorogva, miközben leült az ágyam szélére.
- Te soha nem adod fel? - néztem fel a könyv mögül.
- Soha. - mondta mosolyogva.
- Oké... akkor közlöm, hogy záróra van. Menj innen!- ismét rá kellett mordulnom, hogy megértse, hogy én nem óhajtok se vele se mással beszélgetni.
- Rendben, használd a varázsszót.
- Kérlek. - mondtam ki alig hallhatóan.
- Meggyőztél, de nyitásra jövök. Szia Wayra! - ment ki a szobából, így végre egyedül maradtam.

3 megjegyzés: