25. Homály

Chau és Haru családja megérkezett és megismerkedtünk egymással, majd együtt vacsoráztunk, ez után mindenki a tv elé telepedett le én elnézést kértem és távoztam a családtól. Felmentem az aktuális szobámba és beszéltem Kristinnel, aki elmondta, mennyire hiányzom neki és, hogy Caleb keresett már tizenháromszor és nem akarta elhinni, hogy az ország határon kívül vagyok. Caleb soha nem adja fel... Caleb kitartó, szép szemű, édes mosolyú... és már megint azt csinálom amit nem szabad. Szóval....Caleb nem érdekel. Jég szívem van...
Már csak azt kellene meg tudnom, hogy mit lett Robbal... hova ment? Mit csinál? Látom még? És az álmom.... a rém álmom... tényleg nem  a testvérem?
Hirtelen felindulásból előkerestem a bőröndömből a fénykép albumot és egy fekete dobozt, ami azokat a fényképeket tartalmazta, amik nem fértek már el a vastag albumba. Mindent kiborítottam és valami nyomot kerestem. Valamit, ami eloszlatja a kételyeimet. Valamit ami segít a homályt kitisztítani és élessé tenni a képet... a legrégebbi kép, amin rajta vagyok egy  apró csecsemő... a hátulján a következő szöveg áll: " Wayra - 1993.03.0..." paca... nem tudom elolvasni. De az írás olyan idegen.... fel fordítottam másik hat fényképet, hogy össze hasonlítsam az írást... ahogy sejtettem nem egyezik.. még csak nem is hasonlítanak...  Könnyek kezdtek gyülekezni a szemembe.. nem értem. Nem értettem. Nem akartam érteni. A következő kép, mikor a harmadik születésnapomat ünnepeltük... együtt egy család ként.  1996.03.09. De hol a többi kép? Miért szerepel szinte minden képen Rob? Én miért nem szereplek rajtuk... Még is ez hogy lehet?
A gyülekező könnyek, lassan és csendesen, fájdalommal fűszerezve folytak végig az arcomon, majd rá csöpögtek az első képemre.. a csecsemő kori egyetlen képemre... Minél jobban kérdések kavarogtak, minél élesebb lett életem homályos gyermekkora. Minél jobban homály borította a származásom, a születésem az első három évem történéseit, annál ázottabb lett a fénykép. Átázott, nem a meghatottságtól, sőt nem is a haragtóól, hanem a tudatlanságtól, amit éreztem. Az űrtől, hogy nincs meg az első lépésem, sem az első tortám... a mászásom.. semmi 0-3 éves korig semmi... Robról minden dokumentálva van.... Nyilván gondolhatnám azt is, hogy nem volt fényképező gépünk, vagy a régi elromlott és csak később tudtak venni... de nem nem megy.... Túl sok a kétely, a homály...
Nem értek semmit...
Oda mentem az ajtóhoz és elfordítottam a kulcsot, majd sírni kezdtem. Az elmémet elborított a gyermek kori emlékek... a fényképek miket láttam... anya meg apa.. és Rob. Robert a testvérem, a bátyám...
Homály... a múltam.

24. Az ingerlékeny

- Te Haru, én komolyan gondoltam, hogy kedves és szerintem tetszel is neki. - mondtam, miközben a kocsi felé iparkodtunk.
- Jó Way.. tudod nem olyan kedves lány és nekem nem tetszik.
- Hm... kezdek érted aggódni. - mondtam, mire megforgatta a szemét.
- Hercegnő... az itteni lányokat nem nekem szánták. - mondta egyszerűen és meg állt egy kék kocsi előtt.
- Én kérek elnézést. - erre csak mosolygott. Közben kinyitotta a  csomagtartót és elvette a csomagjaim. - köszönöm Haru.
-Majd meghálálod.- kacsintott. - Szállj be, nyitva van. - javasolta, én pedig engedelmeskedtem, utána ő is beült, beindította az autót, majd rám nézett.
- Mi az?
- Semmi, csak régen láttalak és megnéztem, mennyit változtál.
- És mennyit?
- Semmit. - mondta mosolyogva, majd az utat figyelve elindult. Egy jó húsz perces út után, amit végig beszéltünk leparkolt egy ház kertjénél.
- Nem is mondtad, hogy kertes házban laktok.
- Sok mindent nem tudsz még rólam hercegnő. - mosolygott és kacsintott. Hát oké... - Na de gyere, már biztos várnak. - mondta, majd leállította a kocsit és  kiszállt, kinyitotta nekem az ajtót, amit egy mosollyal köszöntem meg, és kivette a csomagjaimat a kocsi hátuljából. - Mehetünk is. - ment az ajtó fele én pedig követtem, ahogy a bejárathoz értünk, kinyílt előttünk az ajtó és egy fiatal lány nyitott ajtót.
- Szia, biztos te vagy Wayra. Én Chau vagyok Haru húga, anyáék elmentek vásárolni. - mondta el a lényeget. Haru közben rá förmedt, így válaszolni sem tudtam.
- Inkább segíts a beszéd helyett .- mordult rá a nagy tesó és Chau elvett egy bőröndöt.
- Igen én vagyok Wayra nagyon örülök, hogy találkozunk. - mondtam mosolyogva, mikor beljebb értünk és letették a holmimat.
-Hát Wayra.. te vagy az anyukánkon az egyetlen nő nemű lény, aki képes Harura valamilyen hatást gyakorolni, mondta, mire az említett személy mérgesen rá meredt.
- Elegem van belőled.... Még ide se ért rendesen de te már leégetsz.
- Úgy látom te is hatással vagy rá. - próbáltam el viccelni a dolgot, mire Haru elviharzott. - Oh.... itthon mindig ilyen?
- Igen, főleg mióta meg tudta, hogy jössz. Ha engem kérdezel oda van érted és ezt a családunk minden tagja észre is vett, de apa nem örül, hogy Európai vagy. - világositott fel Chau.
- Ohh értem, hát nem minden európai rossz és adtam a fiának enni. - válaszoltam, közben szét néztem az előszobába, melynek falát családi fényképek borították. Egy különösen megragadta a tekintettem. Az apró Haru. - Milyen aranyos. - mondtam hangosan.
- Igen.... Haru,a mikor még nem volt ilyen ingerlékeny. - a húgocska kijelentésére megérkezett a bátyó és magával húzott.
- Rosszat mondtam? - kérdeztem.
- Nem. De jobb ha a húgomat elkerülöd. Chau néha össze vissza fecseg. - mondta és elindultunk a szobák között, majd egy ajtóhoz értünk. - Itt leszel. Melletted jobbra az én szobám van. Balra a mosdó.
- És szembe? - néztem az ajtóra.
- A fürdő.  A lépcső után pedig a húgom szobája.
- Rendben. Köszönöm.
- Nincs mit, a csomagjaidat felhoztam már, az ágyra tettem. Még valamit parancsol a hercegnő? - kérdezte egy mosollyal az arcán. Szeretem ha mosolyog, meg lágyítja az arca éles határait.
- Ne légy ilyen ingerlékeny. - kacsintottam és megöleltem. - Egyébként köszönöm, hogy maradhatok.
- Nincs mit. - a kezét a hátamra tette és finoman simogatott. - Örülök, hogy itt vagy Way hercegnő.