2. Szószátyár idegen

Mindenféle érzés kavargott bennem. Az addigi életemnek az árnyékát is ki akartam törölni, egyedül egy képet tettem ki az éjjeliszekrényre. Egy családi képet, amin mind rajta vagyunk; anya, apa, Robert és én. A Cambel család.
- Oh... helló! - köszönt egy idegen, aki az ajtómban állt.
- Helló. Ki vagy? - kérdeztem a srácot. Körülbelül velem egy idős lehetett és legalább annyira meglepet, mint én.
- Ezt én is kérdezhetném.
- De én kérdeztem. Válaszolj! - emeltem meg a hangom, majd alaposan szemügyre vettem a világos barna hajú, kék szemű idegent.
- Jogos. Caleb Briston.
- A név nem mond nekem semmit. Jaj, hát persze, te vagy, akivel Kristen beszélt.
- Igen. És te vagy az unokahúg.
- Igen. Ha ezt megbeszéltük.. ne haragudj de...
- Semmi de. Beszélgetni jöttem. - folytatta a srác.
- De én nem akarok beszélgetni. - világosítottam fel.
- Az engem nem érdekel.
- Feljelentelek zaklatásért! Menj innen! - mordultam rá.
- Nézd, nem nagyon ajánlom fel a társaságom másoknak, szóval...
- Nem érdekel!
- Oké. látom nagyon makacs lány vagy, rendben. Jobb, ha tudod, hogy nem adom fel. Ne aggódj, nem udvarolok neked meg semmi ilyesmi, nem mintha nem lennél jó csaj, csak nem szeretem a csajokat. Vagyis nem úgy nem szeretem, mert szeretem a csajokat... csak... hagyjuk. - vett egy nagy levegőt, majd folytatta – Szóval, ha valakivel beszélni akarsz...
- Kösz. - mondtam, majd ismét beletemetkeztem a kezembe lévő könyv lapjaiba.
- Tudom mi történt veled.... Kristen elmondta, szóval igazán beszélgethetnénk. - nézett a közös fotóra mikor beszélt.
- Nem vagy a lelki dokim.- vágtam oda hanyagul.
- De még lehetek. - mosolyodott el. Én pedig úgy tettem, mint aki nem is figyel rá, remélve, hogy így leszáll rólam és kimegy a szobából.
- Na jó, ha te nem szeretnél magadról beszélni, majd mesélek én. Tehát egyedüli gyerek vagyok és itt az egyetemen tanulok, grafikát. Tudod, művészeti beállítottságú vagyok. A szüleim külföldön vannak... ott dolgoznak így a nagyapámmal élek jelenleg és a kutyájával Caca-val. Nagyon aranyos border collie. Aztán tudni kell azt is, hogy a nagyim öt éve halt meg, így a nagypapával egymásnak nyújtunk támaszt a nehéz időkben. Szeretem a természetet és a nagynénid főztjét... a papa sajnos nem tud főzni, mint ahogy én sem. Ez bizonyára családi vonás. Oh, igen és olvasni is szeretek szóval igazán elmondhatod, mit olvasol. - nézett rám vigyorogva, miközben leült az ágyam szélére.
- Te soha nem adod fel? - néztem fel a könyv mögül.
- Soha. - mondta mosolyogva.
- Oké... akkor közlöm, hogy záróra van. Menj innen!- ismét rá kellett mordulnom, hogy megértse, hogy én nem óhajtok se vele se mással beszélgetni.
- Rendben, használd a varázsszót.
- Kérlek. - mondtam ki alig hallhatóan.
- Meggyőztél, de nyitásra jövök. Szia Wayra! - ment ki a szobából, így végre egyedül maradtam.