29. Julia Carter

Kristen javaslatára elmentem meglátogatni Robertet, de nyilván csak azért, hogy a kérdéseimre választ kapjak.
Még az őr is meglepődött, hogy Cambelt az ügyvédén kívül más is látogatja, amit szóvá is tett.
- Kisasszony, ne haragudjon, de Robert Cambelt, csak az ügyvédnő szokta látogatni... tehát ön ki is? Az exe?
- Nem... az ex húga. - válaszoltam egyszerűen.
- Már is  hívom, kérem foglaljon helyet. - hagyott magamra az őr... folyamatosan az esetleges válaszokon aggódtam, és féltem, hogy mi lesz most hogy láthatom.  Bevezették.
- Szia húgi. - mosolygott rám.
- Szia Robert! - leültették.
- Tíz percük van. - mondta az őr.
- Minek köszönhetem a látogatásod, mert gondolom, nem azért jöttél, hogy láss.
- Jól gondolod.  Válaszokat várok. De úgy, hogy én kérdezek és te válaszolsz. - adtam a tudtára az elvárásaimat.
- Legyen... - össze szorult a szívem... legszívesebben megöleltem volna, de nem tettem... erőt vettem magamon és kérdeztem.
- Nem vagyok a vér szerinti húgod?
- Nem vagy.
- Kik a szüleim?
- Anya és apa tudta.
- Mióta tudod?
- Kiskoromtól.. emlékszem mindenre.
- Miért nem mondtad?
- Nem értenéd.
- Kérdeztelek Robert..
- Mert, megfenyegettek minket.
- kik és miért?
- A szüleid... a vér szerintiek. Mert az örökbe fogadásod nem volt túl hivatalos... apa azt mondta, hogy feketén vettek téged. - elsírtam magam. Robert várt egy kicsit majd folytatta. - Vissza akartak kapni a szüleid... és megakarták bosszulni, hogy elvettek téged tőlük, de anyán és apán... Az igazi apád volt a szüleink gyilkosa, őt öltem meg.
- Mi van a 3-éves korom előtti életemmel?
- Nem tudom. Csak az anyád tudja.
- Hogy hívják? - Robert hallgatott és nem válaszolt. -Robert!
- Julia Carter.
- Ezért hagytak rád mindent a szüleink?
- Ezért...
- Még van valami?
- Nincs. - láttam rajta hogy nem hazudik.
- Hogy vagy?
- Jól. Tudnod kell Wayra hogy sajnálom... megbántam, amit tettem... de megígértem a szüleinknek, hogy megvédelek.
- Ezzel? - tört ki belőlem. - Hogy lecsukatod magad?  - megráztam a fejem, majd közelebb hajoltam hozzá... - Így egyetlen dologtól védesz meg... magadtól Robert... senki mástól.
- Sajnálom. Bocsáss meg...
- Megtettem. Már közömbös vagy nekem. Szeretlek, de gyűlöllek is... Ha egyszer ki jössz innen.. keress meg.. mint ahogy én Julia Cartert... Szia bátyó!
Keltem fel az asztaltól, még szült utánam, hogy maradjak, hogy sajnálja, de nem voltam rá kíváncsi még volt 2 percünk.. de az a két perc, nekem a levegőn kellett és nem bent vele, össze zárva...
Kiszellőztettem a szabadban egy sétával a gondolataim, majd eldöntöttem, hogy meg kell találnom, beszélnem kell vele, hiszen ő az, aki teljessé tehet, ezért elindultam.