25. Homály

Chau és Haru családja megérkezett és megismerkedtünk egymással, majd együtt vacsoráztunk, ez után mindenki a tv elé telepedett le én elnézést kértem és távoztam a családtól. Felmentem az aktuális szobámba és beszéltem Kristinnel, aki elmondta, mennyire hiányzom neki és, hogy Caleb keresett már tizenháromszor és nem akarta elhinni, hogy az ország határon kívül vagyok. Caleb soha nem adja fel... Caleb kitartó, szép szemű, édes mosolyú... és már megint azt csinálom amit nem szabad. Szóval....Caleb nem érdekel. Jég szívem van...
Már csak azt kellene meg tudnom, hogy mit lett Robbal... hova ment? Mit csinál? Látom még? És az álmom.... a rém álmom... tényleg nem  a testvérem?
Hirtelen felindulásból előkerestem a bőröndömből a fénykép albumot és egy fekete dobozt, ami azokat a fényképeket tartalmazta, amik nem fértek már el a vastag albumba. Mindent kiborítottam és valami nyomot kerestem. Valamit, ami eloszlatja a kételyeimet. Valamit ami segít a homályt kitisztítani és élessé tenni a képet... a legrégebbi kép, amin rajta vagyok egy  apró csecsemő... a hátulján a következő szöveg áll: " Wayra - 1993.03.0..." paca... nem tudom elolvasni. De az írás olyan idegen.... fel fordítottam másik hat fényképet, hogy össze hasonlítsam az írást... ahogy sejtettem nem egyezik.. még csak nem is hasonlítanak...  Könnyek kezdtek gyülekezni a szemembe.. nem értem. Nem értettem. Nem akartam érteni. A következő kép, mikor a harmadik születésnapomat ünnepeltük... együtt egy család ként.  1996.03.09. De hol a többi kép? Miért szerepel szinte minden képen Rob? Én miért nem szereplek rajtuk... Még is ez hogy lehet?
A gyülekező könnyek, lassan és csendesen, fájdalommal fűszerezve folytak végig az arcomon, majd rá csöpögtek az első képemre.. a csecsemő kori egyetlen képemre... Minél jobban kérdések kavarogtak, minél élesebb lett életem homályos gyermekkora. Minél jobban homály borította a származásom, a születésem az első három évem történéseit, annál ázottabb lett a fénykép. Átázott, nem a meghatottságtól, sőt nem is a haragtóól, hanem a tudatlanságtól, amit éreztem. Az űrtől, hogy nincs meg az első lépésem, sem az első tortám... a mászásom.. semmi 0-3 éves korig semmi... Robról minden dokumentálva van.... Nyilván gondolhatnám azt is, hogy nem volt fényképező gépünk, vagy a régi elromlott és csak később tudtak venni... de nem nem megy.... Túl sok a kétely, a homály...
Nem értek semmit...
Oda mentem az ajtóhoz és elfordítottam a kulcsot, majd sírni kezdtem. Az elmémet elborított a gyermek kori emlékek... a fényképek miket láttam... anya meg apa.. és Rob. Robert a testvérem, a bátyám...
Homály... a múltam.